II. Középkori történelem

A rákosi birtok sorsa a mohácsi vész után

A hazánkra másfél évszázadig romlást hozó mohácsi vész Rákosra nézve is éreztette szerencsétlen következményeit. Az ütközetben a magyar püspöki kar tagjai között Paksi Balázs győri püspök is elesett és utána a püspöki szék 1535-ig betöltetlen maradt. Másodízben történt most, hogy a rákosi birtok ideiglenesen kiesett a győri püspökség tulajdonából. Szapolyai János és I. Ferdinánd trónviszályában Sopront Mária özvegy királyné Ferdinánd hűségére bírta, és a hűség fejében Sopron kérésére Ferdinánd 1527. január 4-én ideiglenesen a város kezére adta a birtokot. Sopron élt is az alkalommal, falvai közé csatolta Rákost és akkori szokások szerint a tanácstagok közül egyet rákosi grófnak tett meg. A falusi grófoknak kötelességük volt jobbágyfalujuk ügyeit intézni és ezért külön jövedelmet élveztek a falutól. Az évenként változó grófi tisztet viselők közül csak Ofner Bertalant ismerjük 1528-ból. Sopron fennhatósága azonban a rákosi jobbágyok örömére nem sokáig tartott, mert 1528. október 13-án Ferdinánd újabb rendelkezéssel visszavette Rákost a soproniaktól és azt a szombathelyi megrongált vár felépítésére rendelte. A szombathelyi vár a győri püspökséghez tartozott ugyan, de a vár a püspöki birtokkal együtt akkor Bakits Pál hatalmában volt, aki Rákost csak 1533-ban vette birtokába. A tizedszedés jogát azonban Ferdinánd testvérének, Mária özvegy királynénak adta zálogba, aki a dézsmaszedést Grab Ákos nevű megbízottja által végeztette, amiben Sopron területén Wetzer Farkas segített neki.
1535-ben Ferdinánd végre Újlaky Ferenccel (1535-1554) betöltötte a győri püspöki széket, akit megszakítás nélkül e méltóságban újabb püspökök követtek. De minthogy ebben az időben a győri püspökök legtöbbje magas állami hivatalokat töltött be, ezért a püspöki szék betöltése önmagában az egyházmegye helyzetét kedvezően nem változtatta meg. Az állami kormányzás súlypontja Pozsonyra, illetve Bécsre, majd Prágára tevődőtt át, s a győri püspökök mint királyi kancellárok, vagy mint a Helytartótanács elnökei annyire el voltak foglalva állami teendőkkel, hogy egyházmegyéjükre nem sok gondot fordíthattak. Így kevésbé törődtek megfelelő papok nevelésével. A sok hiányos tudású és zabolátlan szellemű pap nem volt alkalmas a Luther Márton által kezdeményezett egyházszakadási mozgalom megállítására. Így történt, hogy Sopron 1565-ben nyiltan is a luteránus valláshoz pártolt és a következő években hét falva közül ötöt; Balfot, Harkát, Bánfalvát, Ágfalvát és Meggyest is magával rántotta a szakadásba. Csak két horvát községe; Kópháza és Kelénpatak álltak ellen a hitújításnak. Rákos a püspök védelme alatt természetesen szintén megőrizte katolikus mivoltát.
A városnak hitújítási mozgalommal történő kacérkodása már Gregoriáncz Pál püspöksége idején (1554-1565) bizonyos konfliktusokat váltott ki a soproniak és a rákosiak között. A soproni és a rákosi határon fekvő erdőségekben 1557-ben a város jobbágyai összetűztek a rákosi jobbágyokkal. Több sebesülés történt, sőt a meggyesi határon egy rákosit meg is öltek. Az ügy kivizsgálása elhúzódott és a soproni tanács új határmegállapítást kért. A püspök megbízásából Dalmady Sebestyén keresztes pap és soproni főesperes tárgyalt ez ügyben, de eredményre a két fél nem tudott jutni. Még ez az ügy elintézésre sem került, amikor 1564-ben Gregoriáncz újra panaszolja a városnak, hogy a soproniak elpusztították az ő kertjét és sok kárt okoztak erdeiben. Írta nekik, hogy előbb maga akarja megnézni a peres erdőrészt, addig semmiféle ígéretet nem tehet.
Sok viszályt okozott a tized szedése is, amelyet Delfini Zakariás bíboros püspök (1565-1571), Nádasdy Tamásnak adott bérbe, bár azt a soproniak szerették volna megkapni. Megújították a kérésüket Liszthy János (1572-1577) püspök előtt is, de mivel nevetségesen kicsi összegben akartak megegyezni, ő Nádasdy fiának, Ferencnek adta bérbe a tizedet. Nádasdy Ferenc néha túl keményen kezelte a dézsmaszedést, és ezért a soproniak azon feljelentésére, hogy ő túlzott követeléseivel a város lakóinak 1000 tallérnyi kárt okozott, Márton bécsi prépostnak, mint a pápa kiküldöttjének kellett a fenti ügyet eligazítani.
I. Draskovich György bíboros püspök (1578-1587) sokszor tartózkodott Rákoson. A rozzant püspöki kastélyt újjáépítését megkezdte, s mint később látni fogjuk, ő volt Rákos emelkedésének előmozdítója.
A század végén kitört tizenöt éves, ún. hosszú török hadjárat a püspökségre nézve váratlanul megemelte a rákosi vár fontosságát. Győr 1594. évi szorongatása, majd elfoglalása miatt az egész egyházmegye kormányzatának súlypontja Rákosra tevődött át. Ahogy a földönfutóvá vált győri káptalan Sopronban telepedett le, úgy rendezkedett be a győri püspökség a rákosi birtokon. Már a távol élő Heresenczy Péter püspök (1587-1590) idején sokszor időzött itt Mátéssy István nagyprépost, püspöki-, majd a széküresedés alatt általános káptalani helynök. Innen szólt bele többször a soproni papság nagyon zavaros ügyeibe, kíméletlen harcot folytatott Sopron városával, az Ernő főherceg által kitiltott prédikátorok esetében, és mivel váci püspök is volt, a bécsi Klosterrat feljegyzése szerint Nezsiderben többször is papszentelést végzett.
Halála után előbb Kutassy János püspök (1592-1597) tartózkodott sokszor Rákoson. Majd amikor ő esztergomi érsek lett, utóda, Pethe Márton püspök (1598-1605) állandó lakóhelyéül Rákost választotta. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy mindig itt tartózkodott, mert mint a Helytartótanács elnöke sokat járt Pozsonyba, Bécsbe, Prágába, ellátogatott püspöki székhelyére Győrbe, de dolga végeztével Rákosra, mint állandó lakóhelyére tért vissza. Innen szólt bele gyakran a soproni egyházi viszonyokba és folytatott harcot a püspöki tized, a naptárreform, a határvillongások és személyes sérelmek miatt. Itt adta át 1601-ben Lackner Kristófnak a királytól kapott nemesi levelét, itt adta bérbe 1602-ben 10 évre a soproni plébánia javadalmat a városnak, hogy az elhanyagolt gazdaságot rendbehozza. Ugyanezen évben fogva tartott magánál három soproni tanácsost, akik tilalom ellenére kijártak Nyékre a prédikátorok beszédeire. Az a körülmény, hogy az új naptár használatát elrendelő falragaszait, amiket a soproni templomok ajtaira kifüggesztetett, bemocskolták és leszabdalták, annyira megharagította, hogy még a tizedszedési lakomát sem volt hajlandó megadni. Alig fejeződött be Győr visszafoglalása után a hosszú török hadjárat, a Bocskay-féle felkelés okozott nagy gondot Pethe Mártonnak, aki a rákosi kis várban nem érezte magát biztonságban. Ezért sebtében a jobban megerősített szombathelyi várba igyekezett, de a felkelők útközben elfogták és súlyosan megsebesítették. Sebeibe Bécsben bele is halt és holttestét a pozsonyi Szent Márton dómban temették el.
A bécsi béke után a király Naprághy Demetert (1606-1619) nevezte ki győri püspöknek. Mivel a Püspökvárat Győrött a német katonaság tartotta lefoglalva, ő is kénytelen volt legtöbbször Rákoson tartózkodni. Sokszor heteket töltött itt, innen ment bérmakörútra, sőt Rákoson papokat is szentelt, így a többi között a helybeli születésű Masits Péter későbbi fehéregyházi plébánost is itt szentelte fel.
Naprágy halála után, amely 1619-ben Bethlen Gábor felkelésekor következett be. Rákos rövid időre újra idegen kezekbe került. Sopron városa Bethlen előtt megnyitotta kapuit, ezért hálából Bethlen 12.000 forint lefizetése ellenében átadta Rákost a városnak, csak a tizedszedés jogát tartotta fenn magának. Sopron roppant fontosságot tulajdonított az új birtoknak, mert ezzel bezárult volna a kör, és a város az őt körülvevő összes falut mind birtokában tartotta volna. Sietett is lefoglalni az új birtokot és a tanácsjegyzőkönyv tanúsága szerint intézkedett, hogy a sok ott megtelepedett idegen mutassa be bizonyságleveleit. Többször sürgette a város a hivatalos birtokba iktatást is, de sikertelenül. A megindított béketárgyalásokon kikötötték a jogos tulajdonok visszaadását és az 1622-ben Sopronban tartott országgyűlés ismét visszajuttatta Rákost Lépes Bálint püspöknek (1619-1623). Sopron méltóképpen megbűnhődött kapzsisága miatt, mert a vételárat Bethlentől nem kapta vissza.
Lépes Bálint, valamint utódai; Dallos Miklós (1623-1630), és Sennyei István (1630-1635) keveset értek rá Rákossal törődni, mert érdeklődésüket és egész anyagi erejüket lekötötte győri székhelyük rendbehozása, a papnevelő intézet felállítása, valamint a török háború és a felkelések által sok kárt szenvedett katolikus intézmények és az elhanyagolt lelkipásztorkodás kiépítése.
Náluk sokkal gyakoribb összeköttetésbe állott Rákossal II. Draskovich György püspök (1635-1650), aki az elődöknél is nagyobb anyagi áldozatokkal létesített egyházi intézményeket. Több más között ő alapította Sopronban a katolikus gimnáziumot, amelyet az általa oda betelepített jezsuitákra bízott. A német várossal mindig magyarul levelezett és igen szigorúan kezelte vele szemben a kegyúri jogot. Mikor püspökségét elfoglalta, az előző rákosi jószág igazgatóját, Fenessy Mihályt Sopronba költöztette, ott beneficiumának kezelőjévé és a várossal való ügyeinek intézőjévé tette. Sőt, 1639-ben rákosi utódát, Károly Istvánt is mellé adta, hogy a soproni katolikus egyházközség kiépítését előmozdítsa. Maga Rákos azonban nemigen élvezte Draskovich bőkezűségét, sőt erős keze ránehezedett a birtok lakóira. Intenzív gazdálkodást kívánt, hogy alapításaihoz innen is sok jövedelmet kapjon. Erélyesen követelte az összes szolgáltatásokat és kíméletlen tudott lenni az adók behajtásánál. Hajdúi erőszakkal is végrehajtották a hátralékokat. Egy alkalommal a község bíróját is elcsapta ellenszegülésért. Draskovich különösen ellenséges viszonyban állott a győri káptalannal, amely írásba foglalta az ellene és a püspöki birtokok ellen elkövetett igazságtalanságokat, és hosszú panaszlevelével a magyar püspöki karhoz fordult. Ez az 1648-ban tartott nemzeti zsinaton kemény ítéletet hozott felette, lefoglalta minden javadalmát, azt Széchenyi György veszprémi püspök kezelésére bízta, és neki csak évi 5000 forint tartásdíjat engedélyezett. Draskovich a királyhoz fellebbezett. A király külön bíróságot küldött ki az ügy felülvizsgálatára. E bírósághoz a káptalan és a többi sérelmezett még hosszabb panaszlevelet adott be. A pozsonyi rendkívüli bíróság 1649. január 7. és 14. között elég felületes vizsgálat után – amelyben nagyrészt a vádlók szerepeltek tanúkként – végleges döntést hozott, és Draskovich úgyszólván teljes, 132.000 forintra becsült vagyonát az okozott károk jóvátételére ítélték. A pernek Rákosra vonatkozó részét majd a község történeténél tárgyaljuk részletesen. A megaláztatás siettette Draskovich halálát, amely 1650-ben Bécsben következett be. Holttestét Sopronba szállították és a jezsuiták Szent János templomába temették el.
Utóda, Püsky János (1651-1657) lett, akiről a község történeténél bővebben szólunk. Utána Széchenyi György (1658-1685) foglalta el a püspöki széket, aki a királyi abszolutizmussal való bátor szembehelyezkedése által, a nyugati végvárak költséges megerősítésével, számos egyházi intézmény alapításával a felszabadító háborúkra és a rokkant katonák ellátására adott hatalmas összegekkel maradandóan beírta nevét a nemzet és az egyház történetébe. Sokszor járt Rákoson, innen végezte Kollonich püspökkel együtt Sopronban és környékén a protestánsok által elvett templomok visszafoglalását. Nagyobbította a püspöki kastélyt és átépítette a templomot. Az 1681. évi soproni országgyűlés ideje alatt Rákoson megtisztelte őt látogatásával I. Lipót király, aminek emlékét egy tábla hirdeti a kastélyban. 1683-ban a Bécs felé nyomuló törökök teljesen kifosztották itteni birtokát és nagy rombolást vittek véghez a kastélyban. Soproni tizedházából is 170 mérő gabonát kényszerült a város a nagyvezír bécsi táborába szállítani. Széchenyi a török elől Bécsbe menekült. A török visszaűzése után a városi tanács az ispotályi oltárigazgatósággal ajándékozta meg kárpótlásul a nagy veszteségekért és hálából a sok jóakaratú támogatásáért. Mivel Rákoson nem volt lakása, engedélyt kapott, hogy Sopronban tetszése szerint beszállásolja magát.
Két következő utóda, Kollonich Lipót gróf (1685-1695) és Keresztély Ágost szász herceg (1696-1725) egy ideig a győri püspökséggel az esztergomi érsekséget is betöltötték. Kollonich szentelte fel a török pusztítás után restaurált rákosi templomot.
Keresztély Ágost mint szász herceg részt vett Buda megostromlásában, majd az evangélikus vallásról a katolikus egyházba visszatérve pappá, 1696-ban győri püspökké lett. Később ő szerezte meg az esztergomi érsekségnek a hercegprímási címet. Sokat tartózkodott Rákoson. 1700-ban ide hivatta ki Sopron város vezető katolikus férfiait és rájuk bízta az egyházi céhek vagyonának kezelését. Így a hazánkban egyedülálló, világiak vezetése alatt működő Katolikus Konvent felvirágzásának és vagyoni megerősödésének lett elindítója. Mikor püspök lett, Németországból magával hozta rákosi tiszttartónak a Königshof a. d. Tauber-ből származó korcsmárosfiút, Schilson János Mihályt, aki később Sopronba került birtokosnak, bárói rangot szerzett és egy nagylelkű alapítvánnyal írta be a nevét Rákos történetébe.
Megfordult Rákoson Sinzendorf Fülöp bíboros püspök (1726-1732), valamint Groll Adolf (1733-1743) is. Az utóbbi Rákoson intézte el a balfi és a kópházi plébániák szétválasztását.
Zichy Ferenc gróf (1743-1783) hosszú püspöksége alatt a legnagyobb virágzásra emelte a hitéletet és egész egyházmegyéjét számos művészi alkotással gazdagította úgy, hogy nemcsak a püspöki jövedelmét, hanem saját vagyonát is ráköltötte olyan bőkezűen, hogy saját birtokait egy darabig gondnokság alá helyezték. Az ő nevéhez fűződik Rákoson a püspöki kastély végső kiépítése és díszítése, valamint a plébánia templom monumentális berendezése. Szívesen időzött Rákoson, különösen, ha Sopron várossal kapcsolatos ügyeit, vagy a soproni lelkipásztorkodás kérdéseit személyesen akarta intézni. A soproni ünnepségekre négy lovas hintón a rákosi kastélyból indult ki. Így bérmálások alkalmával a volt osztálytársakat, valamint 1775-ben Primes György városplébános aranymiséje napján, illetve 1779-ben a soproni társaskáptalan ünnepélyes beiktatásakor, az ünnepi események után a rákosi kastélyában két hosszú asztalnál vendégelte meg Sopron egyházi és világi előkelőségeit.
Utóda Fengler József (1787-1802) többször is meglátogatta rákosi tiszttartóját, aki az ő rokona volt. Fengler püspök készíttette a községnek az első kutat.
Vilt József (1806-1813) is sokat tartózkodott Rákoson. Többször kelt itt hivatalos irata, sőt a kastély kápolnájában papot is szentelt Tauber Ferenc, a későbbi soproni városplébános személyében. Aranymiséje után szélütöttként huzamosabb ideig pihent Rákoson és itt is halt meg 1813. október 4-én. Holttestét Győrbe szállították és a püspöki kriptába temették el.
Schwarzenberg Ernő (1819-1821) és Juranits Antal (1825-1837) püspökök nem hagytak emléket Rákoson. Kormányzásuk alatt, valamint a mindkétszeri hosszú széküresedés idején püspöki, illetve káptalani helynökök intézték az egyházmegye ügyeit.
Sztankovics János (1838-1848), aki a rákosi plébánia mai épületét emeltette, volt az utolsó, aki az egyházi tized jövedelmét élvezte. A ’48-as törvények véget vetettek a nemesség előjogainak, s az alkotmányos rendszer egészen más képet adott a nemzet életének. A szabadságot általános lelkesedéssel fogadó közhangulat hatása alatt a püspöki kar ellenszolgáltatás nélkül, önként lemondott a tizedszedés jogáról, jövedelmének eddig legértékesebb ágáról. Ezzel együtt a jobbágyság felszabadítása is új gazdálkodás rendjét hozta a rákosi birtok számára.
A soproni születésű Karner Antal (1850-1856) után Simor János (1856-1867) püspök rendezte be gazdálkodásra a nyugati majort és a Virágmajort. Ugyancsak ő hasznosította a kőfejtőt, amiről később még lesz szó. Lippert József tanácsára a kastélyban üvegfestő műhelyt állítottak fel és azt Simor püspök Wilfing József festő vezetésére bízta. Itt készült a többi között a soproni Szent Mihály és Szent Orsolya templom üvegfestményei. A műhely azonban Simor esztergomi érsekségre távozásával megszűnt.
Igen sokszor fordult meg Rákoson Zalka János (1867-1901), aki rendszersen itt töltötte nyaralása időszakát. Dolgozószobáját márvánnyal boríttatta és mennyezetét freskóval díszíttette. Ő emeltette a kápolnákat is a két püspöki majorban.
A későbbi püspökök: Széchenyi Miklós gróf (1901-1911), Várady Árpád Lipót (1911-1914), Fetser Antal (1915-1933), Breyer István (1933-1940), és báró Apor Vilmos (1940-1945) már csak ritka alkalmakkor látogattak Rákosra Nyári pihenőjük helyéül a szanyi püspöki kastélyt választották. 1945-ben a többi egyházi nagybirtokkal együtt a rákosi uradalom is az állam kezébe került. A győri püspökök földesúri joghatósága több mint 900 év után megszűnt, csupán a plébánia kegyurasága maradt a kezén, de hamarosan az is megszűnt.