II. Középkori történelem

A rákosi püspöki uradalom

a.) Az uradalom jellege
Szent István király nemcsak birtokokat adományozott a püspökségeknek, hanem embereket is beosztott hozzájuk a birtokok megművelésére. Így a győri püspökség legtöbb birtokához nemcsak földek, hanem falvak is tartoztak. Voltak azonban kisebb terjedelmű birtokok is, amelyekhez nem tartoztak falvak. Rákos kezdettől fogva csak birtoka volt a püspöknek és sehol sem olvashatunk arról, hogy hozzá falvak is lettek volna csatolva. Az ilyen falvak nélküli birtokot possessio néven emlegetik a régi oklevelek. A régi időkben tehát úgy lehet elképzelni Rákost, mint egy tanyát, amely a birtok középpontjában a birtokos nagyobb háza körül épült szolgaházak csoportjából állott. Ez a helyzet fennmaradt még a tatárjárás után is. IV. Béla oklevele is csak mint egyszerű possessiot emlegeti, amelynek még aligha lehetett jobbágyközössége. Erre látszik mutatni az 1311. évi oklevél is, amely szerint a lerombolt kastélyért és a hozzá tartozó épületekért Miklós püspök megelégedett a Sopron város részéről megajánlott 100 márka jóvátétellel. Összehasonlítás kedvéért megemlítjük, hogy az Árpádkor végén egy alkalommal egy kőházat, tehát palotát 20 márka ezüstért és 40 hordó borért adtak el.
Rákos község határa – amely az elmúlt évszázadok határkiigazításai alkalmával csak lényegtelenül változott – az 1930-as évek megállapítása szerint 6893 katasztrális holdat tett ki. Ebben benne van a majdnem 2000 kataszrális hold kiterjedésű fertői vízterület és nádas is.
Az bizonyos, hogy a birtok területét kezdetben a mainál sokkal kiterjedtebb erdőség borította. Egyáltalán Sopron városa felől félkörben sűrű erdőség rejtette el a telepet, és ez az erdőség leereszkedett egészen a Fertőt körüljáró útig. Művelhető föld, rét, legelő csak a Fertő partján volt, esetleg a Kőhídon átvezető út mentén. A birtokot 4,5 km-nyi szélességben érintő tó partja és a későbbi falu közt elterülő sáv is inkább legelőnek volt alkalmas. Aligha művelhetett tehát az uradalom nagyobb területet, mint amennyi a település kevés lakójának szükségletét kielégítette.
De a Fertőn történő közlekedés, a halászat, a nád kitermelése, a sok fa, az erdőtől elhódított földek, a sok kőanyag, mind olyan lehetőséget jelentettek, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy az ország lakóinak szaporodásával ide is csalhattak megélhetést kereső embereket.
Ehhez járult az, hogy a tatárjárás és a cseh Ottokár pusztításai és betörései láttára a királyaink nagyban előmozdították várak építését, mert ezek népe sokkal eredményesebben állhatott ellene az akkori kezdetleges fegyverek támadásainak. Így épülhetett ki várrá a püspökség rákosi telepe is. Talán ösztönzést adott erre Sopron város példája, mert a város megrongált falainak helyreállítása Károly Róbert király idejében az 1330-as években történt, s ennek céljára a fertői vám felét is átengedte az uralkodó a városnak.
Ebben az időben épülhetett ki a rákosi vár is, amelyet tulajdonképpen aránylag kevés költséggel lehetett megvalósítani. A Rákos patak mély szakadéka felől a 20-25 m-es elég meredek kőbástyák már magukban is biztonságot nyújthattak, a Fertő oldalán pedig, ahova a lakódomb szintén erős lejtéssel szállott le, a vizenyős lapály nem volt alkalmas nagyobb támadó sereg felvonultatására. A két hosszú oldal felől tehát a háztelkeket lezáró falak is megfeleltek, eszerint csak a kastély alatti alsó részen és a telep végső végében keresztbe emelt erősebb falak elég zárt egységet adtak a közlekedési vonalaktól amúgyis távol eső telepnek. A mostani falu közepén láthatók még két részben a hatalmas, 4 m-es falak és lőrések, amelyek a középkori vár lezárását alkották. Néhány évtizede a falu alsó végén is látható volt egy bástyatorony, amelyet azóta egy épületbe beépítettek.
Azt, hogy ez a vár 1368-ban készen állott, bizonyítja Nagy Lajos királyunk azon oklevele, amely egy bíráskodás alkalmával tanúként említi Peredi Andrást, akit rákosi várnagynak nevez. A rákosi várnagyról – nevének említése nélkül – egy 1371-ből eredő oklevélben is szó esik. Rákos tehát a XIV. század közepe táján készen állott mint vár. Az a biztonság, amit a körül fekvő nyílt falvakkal szemben a vár nyújthatott, szintén serkentőleg hathatott a jobbágyok ideköltözésére.
Minthogy a vár az ideköltözött jobbágyok védelmére is készült, világos, hogy röviddel előbb Rákoson már jobbágyközösség is létesült. A nyugati kultúra terjedésével, az igények növekedésével, majd a banderiális rendszer kialakulásával nagyobb lett a nagybirtokosok terhe és ez arra bírta őket, hogy a gazdálkodás kiterjesztésével fokozzák bevételüket. A nagy uradalmakban már akkor elkezdődött a jobbágyközösségeken kívül a saját majorságok, az ún. allodiumok megszervezése. Rákoson egyenlőre ilyen allodiumról nem tudunk, ha lett volna is, a mohácsi vész utáni állapotok ilyen fejlődésnek csak hátráltatói voltak.
A XVI. század végéről azonban írásos feljegyzés is fennmaradt a saját majorság meglétéről. Az idősebb Draskovich bíboros püspök által kiadott urbárium feljegyzi, hogy a rákosi kastélyhoz 18 hold szántó, 38 kaszálónyi rét és 1 szőllő is tartozik. Az uradalom saját gazdasága tehát alig nagyobb egy jobbágy sessionál, de viszont ennek megmunkálása a falu jobbágyaira hárult. Az 1653-i összeírás szerint a szántó már 25 hold, viszont annyival kevesbedett a kaszáló.
Ilyen körülmények közt az uradalom sajátos személyzete nem sok tagból állott. Egy 1835-ben tartott tisztiszék jegyzőkönyve felsorolja azokat a személyeket, akik természetben kaptak fajárandóságot az uradalomtól. Ha leszámítjuk a plébánost és a kántort – akik kegyúri alapon élveztek fajárandóságot – a járandóságban részesülők sorozata a következő: tiszttartó, ispán, soproni házmester, kádármester, kertész és legénye, vadász, erdőőr, hajdú, birkás, gazda és pásztor. Összesen tehát, ha a soproni házmestert leszámítjuk, a szakácsot, az 1-2 szoba- és konyhalányt, 1-2 segédpásztort hozzászávesszük, 18-20 személy tartozott az uradalmi famíliához.
Külön gazdasági cselédje az uradalomnak akkor még nem volt, a régi anyakönyvekben egy ilyet sem találunk.
Ez az állapot 1848-ig, a jobbágyság felszabadulásáig tartott. Azután a jobbágyság már nem adott robotot, az uradalomnak megmaradt földjei művelésére gazdasági, ún. konvenciós cselédséget kellett fogadnia. 1859 óta az anyakönyvekben egymás után jelennek meg a cselédség nevei. A cselédeket rendszerint magyar vidékekről szerződtették, a falu németségével szemben ők a magyar elemet képviselték. A gazdasági munkát végző cselédség 12 családból állott. Ezek kisebb részben a Fertő előtti Virágos majorban, nagyobb részben pedig a Pius majorban laktak. Vezetőjük az uradalmi gazda, egy értelmesebb családfő, aki az intéző rendelkezése szerint vezette a gazdaságot. A püspöki uradalmi gazdaság 1945-ben oszlott fel.

b.) A kastély
Az uradalom középpontja kezdettől fogva a kastély volt, amelynek létéről már az 1311-ből származó fentebb említett oklevél megemlékezik. Tudjuk, hogy abban a középkor során több püspök megfordult, és hosszabb-rövidebb ideig lakott benne. Az akkori épület nagyságáról, berendezéséről nem maradt fenn írásos emlék. Ez a kastély a török 1529., 1532. évi ittjártakor erősen megrongálódott, és mivel az akkori püspökök nem laktak benne, bizonyára romossá is vált, míg végre Draskovich György bíboros az 1580-as években újjáépíttette. Az 1587. évi és az 1653 évi urbárium szerint a kastélyt Draskovich leromboltatta és helyén újat emeltetett, amelynek emeletén kezdetben csak egy előszoba volt, a földszinten pedig egy nagyobb szoba és egy hálószoba, továbbá a női cselédségnek is egy előszoba épült. Ez a kisméretű épület jelentette a magvát a Széchenyi György, Keresztély Ágost és Zichy Ferenc püspökök által folyton nagyobbított kastélynak, amely később már a belső személyzet azon részének is lakhelyéül szolgált, akik előbb külön házakban laktak.
A kastély mostani restaurálásakor megállapítást nyert, hogy Draskovich idejében a földszintet a kastély nyugati sarkán derékszögben építették. Valószínű, hogy az emeleti frontot a mindig itt tartózkodó Pethe Márton püspök az egész akkori földszint felett kiépíttette, de az egész frontot és a szárnyak kiépítését Széchenyi György kezdte és Keresztély Ágost folytatta. Széchenyi püspöksége elején nemcsak nagyobbította a kastélyt, hanem amikor a törökök 1683-ban nagy kárt tettek benne, a károkat is kijavíttatta. Keresztély Ágost ezután befejezte a kastély építését. Zichy püspök valószínüleg keveset változtatott rajta, ellenben a külső és belső ornamentikáját ő adta meg az épületnek. Mindezen részletmunkákról sajnos ezideig nem sikerült közelebbi adatokat megállapítani.
A Zichy püspök halála utáni évtizedből, 1791-ből fennmaradt a kastély inventáriuma. Eszerint az emelet frontján középen volt a nagy ebédlő, egyik oldalán a látogató szoba, másik oldalán a püspök nappali szobája, amihez a szárnyon a püspök két szobája, hálószobája három előszobával és az összes szoba csatlakoztak. Ezek végében állott a püspök magánkápolnája. A földszinten az egyik szárnyon 11 vendégszoba, a másik szárnyon cukrászműhely, 2 konyha, éléstár, cseléd szobák, azután tisztaszoba, iroda és könyvtárszoba sorakoztak. A szárnyak végén épült a kápolna, amelyben a püspök alkalomadtán papszentelést, képek, zászlók és harangok megáldását végezte, és ha a püspök itt misézett, azon a községbeliek is részt vehettek.
A művészeti elemek elsősorban a kastély homlokzatán láthatók. Az egyszerű, de nemes vonalú szárnyakból kiugrik a háromtengelyes középrész. A tengelyeket ion pillérek választják el egymástól, a középsőt két kettős pillér kiemeli. Az emeleti ablakok itt körívesek, oldalaikon díszítettek. A három ablak felett három címer van. Középen Keresztély Ágost összetett címere a kardinális kalappal, jobbról Széchenyi Györgyé a zöldágat csőrében tartó galambbal, balról Zichy Ferenc címere a szarvasagancsok között kereszttel. A homlokzat középső részének lezárása háromszögű alacsony orom, amelynek alsó pereme a középső nagyobb címer felett félkörben felemelkedik. Az orom két oldalán egy-egy allegorikus női szobor, tetején urna található.
A kastély belsejében az emeleti nagy ebédlő mennyezetét freskó díszíti. A hét szabad művészet ábrázolja az Isten szeme előtt. A rokokódíszes keretben négy szürke, kisebb kép van, a tudomány, a házasság, az ipar és a kereskedelem görög istenségek által való megszemélyesítései. A többi szobában rokokó stukkódíszítés van a fereskók helyett. A szobákat szebbnél szebb rokokó kályhák tették fűthetőkké.
Külön figyelmet érdemel a földszinti kápolna kettős négyszögű boltozatával, félkörben záródó szentélyével, félkörös ajtónyílásaival, pilléres tagozódásaival, angyalos freskóival. Az oltár 1945-ig rokokó díszben pompázott. A művészi oltárkép Szűz Mária a Szentháromság által történő megkoronázását ábrázolta. A kápolna falait négy, keretes, hatalmas olajfestémy ékesítette, ezek Jézus életéből egy-egy lakoma jelenetet örökítettek meg: a kánai mennyegzőt, a lakomát Simon farizeus házában, az Utolsó vacsorát, és az emmauszi tanítványok vendégségét.
Kik voltak a kastély építői és dekoráló művészei ? A különböző időkben készült kastély mestereiről semmiféle értesülésünk sincs. Zichy püspökről legalább azt tudjuk, hogy kormányzása elején, 1745-ben végeztette a díszítő, esetleg átalakító munkálatokat. Az első években olyan nagy hévvel fogott neki a győri püspökvár megszerzésének és ezzel együtt nyaralókastélya helyreállításának, hogy még a saját családi vagyonát is túlzottan igénybe vette. De győri lakóhelyét és rákosi kastélyát is a maga életére véglegesen rendbehozta, többet ezekre lényeges összeget már nem költött. Erre mutat az a körülmény is, hogy a kastély renoválással kapcsolatban kétszer is ugyanaz az 1745-ös évszám került megörökítésre, más időmegjelölés egyáltalán nincs is. Az 1745-ös évvel szignálta a nagy ebédlő freskóját Caietano di Rosa, az Alsó-Ausztriában tevékenykedő festő. Ugyanazon évvel és nevével jelölte meg a kápolna oltárképét egy Frits nevű festő, akinek egyéb működéséről semmit sem tudunk. Hogy di Rosa volt-e a munkaközösség vezetője, és hogy Fritsen kívül még kik vettek részt a kastély díszítésén, azt eddig nem sikerült megállapítani.
A kastélyt fallal kerített nagy udvar vette körül. Az udvarból nyílott a ház alatti pince bejárata. Ez előtt egy kút volt, amelynek egy szobordísze megvan. Volt még az udvarban lóistálló és baromfiudvar is. Külön elkerítve bormérő helyiség és faház állott. A kastély homlokzata előtt négyszögben terült el a díszkert. Az épülettől jobbra, a patak partján állt a magtár és a juhakol. A kastély és a magtár közé a tiszttartó és a kasznár részére megfelelő ház épült.
A kastély történetéből csak három eseményt emelünk ki. A régi kastélyban volt Dóczy Orbán püspöknek és tárnokmesternek vendége Mátyás király, aki kedves emberét itt látogatta meg, és a Fertő festői környékét a faluból szemlélte. Az 1681. évi soproni országgyűlés alkalmával I. Lipót király Széchenyi György püspököt látogatta meg itt. Ezt az eseményt Zalka püspök emléktáblával örökítette meg a kapualjban. 1789-ben itt fejeződött be a soproni társaskáptalan felállítása és a kanonokok beiktatása, amikor Zichy püspök két hosszú asztalnál vendégül látta Sopron egyházi és világi méltóságait.

c.) Az uradalom élete
A rákosi püspöki uradalom a győri püspökség uradalmainak egyik intézősége volt, amely a Győrött székelő jószágigazgatóságnak, kormányzóságnak volt alávetve. A rákosi intézőség ügykörébe másik két birtokrész kezelése is tartozott; a himódi és a zsirai birtokoké, amelyeket egy-egy rákosi tiszttartónak alárendelt ispán gondozott. A birtok vezetőjét régebben várnagynak (castellanus), majd prokuratornak, végül intézőnek, vagy tiszttartónak nevezték. Megbizatása kiterjedt az uradalom (földek, rétek, erdő, nádas, halászat, vám, kőfejtés) kezelésére, a jobbágyközség igazgatására, a soproni főesperesség gabona és bor tizedének beszedésére (ha ez nem volt bérbe adva), a tized gabona és bor kezelésére, értékesítésére. Ez utóbbi kezelésére nem csak a rákosi pince és magtár állott rendelkezésére, hanem a püspökség Sopronban, a Fövényverem utcában külön házat bírt, és a főesperesség területén több helyen épült raktára.
Az intézőt munkájában, különösen a rákosi uradalom kezelésében a provizor, a kasznár vagy ispán segítette. Többször egy-egy irnokot osztottak be hozzájuk. A központban a következő fontos személyek voltak még: a főkertész, az uradalmi vadász, a kádármester és a főszakács. Ők is többnyire nemesek voltak, vagy a püspöktől szolgálataikért felszabadítást, prediális nemességet nyertek. Nem nemes beosztottak sorába az alábbiak tartoztak: az uradalmi kovács, az erdőőr, a tehenek és a juhok gondozói, a két hajdú, a kulcsárné és a szobalányok.
Az intéző évenként tartozott kimutatást és elszámolást küldeni a győri uradalmi kormányzósághoz. Az ő dolga volt a kastély belső életének igazgatása, míg a gazdaság vezetése, a jobbágyfalu igazgatása inkább az ispánra hárult.
A századok folyamán a terjedelmes erdőségből nagyarányú irtással nyert szőlők és földek nem az uradalom, hanem a jobbágyközségek kezelésében állottak. Mint fentebb láttuk, maga az uradalom egy jobbágyteleknél alig nagyobb területet műveltetett a jobbágyokkal magának.
Az 1850-es évektől kezdve az uradalom által megművelt terület több mint 300 holdra emelkedett. Ebből kb. 70 holdnyi szántó és rét a Fertő partján, 240 holdnyi szántóterület az észak-nyugati határán, a községtől elég nagy távolságra feküdt. Mindkét helyen egy-egy major létesült cselédházakkal, istállókkal, melléképületekkel. A Fertő partinak Virágos major, a távolabbinak Pius major volt a neve. Zalka püspök 1868-ban mindegyik majorba kápolnát is építtetett: a Virágos majorba a Boldogságos Szent Szűz, a Pius majorba pedig V. Szent Pius címére és tiszteletére. Ezek csak imádkozó helyül szolgáltak a lakóknak, istentiszteletet nem tartottak bennük. Mindegyik kápolnát haranggal is ellátták. A Pius majorban később egy boltos is meg tudott élni, mert a közeli soproni puszta lakói is nála vásároltak. A cselédek az akkoriban szokásos konvenciókban és előnyökben részesültek. A függő viszonyt és az egyszerű életkeretet leszámítva jó dolguk biztos megélhetésük volt, és mivel rendszerint emberségesen bántak velük, meg voltak elégedve.
Az uradalmi gazdálkodás mértékére elég, ha egyetlen példát említünk. Az 1911. évből származó napló szerint a majorsági földekből 70 holdat búzával, 65 holdat rozzsal, 65 holdat árpával, 60 holdat zabbal és 40 holdat bükkönnyel vetettek be. A magtárakba és a pajtákba 415 q búzát, 387 q rozsot, 402 q árpát, 340 q zabot, 479 q tavaszi és 250 q őszi bükkönyt, 60 kg lucerna magot szállítottak be. Más takarmányból 510 q szénát, 320 q lucernát, 63 q szalmát és a repcéből 449 q repcelisztet nyertek. 1390 kéve nádat arattak. A termésből adták ki a cselédség konvencióját, a kastély személyzetének élelmét és az állatállomány etetésére szükséges takarmány mennyiséget, a felesleget pedig eladták.
Ugyanebben évben az állatállomány 6 kost, 215 juhot és 165 bárányt tett ki. Az igásállatok állománya pedig 41 ökörből, a bikából, 27 fejőstehénből és 11 borjúból állott, amihez még 44 bivaly járult. Sertés neveléssel az uradalom – legalábbis az utolsó 100 évben – nem foglalkozott, amit a sertések tömeges elhullásával szerzett keserves tapasztalat magyaráz meg.
Borból az említett évben mindössze 449 liter vörös és 1400 liter fehér bor volt a pincében, ebből is 525 litert tett ki az óbor. 1848 előtt a tized borokból hasonlíthatatlanul többet tárolt az uradalmi pince. Így egy 1654-ből származó összeírás szerint Rákos határában fekvő összes szőlőből 942 akó újbort eredményezett a tizedszedés. A gabona tized eredménye nincs feljegyezve, mert azt a rákosiak pénzben fizették.
Minthogy a község egész határában minden a püspökség tulajdona volt, azért az uradalom hatáskörébe tartozott a fent jelzett földeken, réteken, erdőségen, nádason és halászaton kívül a községi bormérő és hússzék, a malmok és a kőbánya is. Ezek az üzemek azonban nem az uradalom házi kezelésében működtek, hanem bizonyos pénzösszegekért, vagy természetbeni szolgáltatásokért bérbeadásra kerültek, ezért ezekkel a község történetében foglalkozunk.
Az uradalommal kapcsolatban végül szükséges azt is leszögezni, hogy a századok folyamán kik voltak a győri püspökség rákosi birtokának intézői, szervitorai, alkalmazottai.
Az első részben a vegyesházi királyaink idejének tárgyalásakor felsoroltakon kívül részint az oklevelekből, részint a templomszámadásokból és az anyakönyvek adataiból a következőket sikerült feljegyezni:
A XVI. századból – amelyből aránylag még igen kevés adat maradt fenn – egyetlen tiszttartó vagy szervitor sem ismeretes.
A XVII. században Naprághy püspöknek 1613-ban Budai Márton, majd Nagy György és Weley Márton, míg Dallos püspöknek 1627-től 1631-ig Károlyi István, utána Harczy János. 1647-ben pedig Ramocha volt a prokurátora, akit 1651-ben Hodászy Mihály váltott fel. Utána csak Kollonich bíborosnak Hillarosich nevű tiszttartójáról tudunk.
A század végén Keresztély Ágost herceg a Német Birodalomból hozta Schilson Mihályt, aki később Egyed községben uradalmat és bárói címet szerzett, és fiával együtt előkelő szerepet töltött be Sopron város életében. Zinzendorf bíboros embere az evangélikus Russ Kristóf volt, aki innen ugyancsak Sopronba költözött és élénken részt vett az evangélikus hitközség életében. Zichy püspök idejében és tovább a század végéig Bertha János (1761), Hollósy János (1766-1772), Tibold Ádám (1740-1781), Flach György (1780), Ferenczy János (1784), Szlama Ignác (1794-1797) viselték a prokurátori tisztet. Tibold Ádám innen kapott meghívást a győri uradalom kormányzóságára.
A XIX. században egymást követően Horváth Márton (1798-1802), Hoffer Bernát (1803-1813), Kollár János (1814-1845), 1848 után pedig Klemm Tamás (1853-1865), Szilágyi Gáspár (1868-ig), Eibel Lajos (1879), Hannibál Kálmán (1890-ig), Csurda Géza (1938) voltak az uradalom vezető tisztségviselői. Az utolsó tiszttartó Mátis László volt, aki 1945-ben elhagyta a helyét és külföldre menekült.
Az udvarbírák, provizorok, ispánok közül ismerjük Károlyi István (1628-1631), Szigeti Ferenc (1650), Világhy Lukács (1723- ), Ujváry Pál (1740- ), Szentmihályi Ferenc (1743- ), Szentkereszty Pál (1750- ), Hollósy János (1761- ), Kalmár Mihály (1773- ), Tibold Mihály (1807- ), Szerdahelyi (1835), Kölesy István (1846), Kollár József (1857), Komlósy Béla (1892) nevét.
Néha külön ellenőröket, vagy irnokokat is alkalmazott az uradalom. Közülük az alábbiak ismertek: Kutassy püspök irnoka Dragonich Márton literatus (1592), később Kadnár Ferenc (1747), Masztati József (1814), Siebenlist Ferenc (1825), Némethy Ignác (1834), Pfeiffer Miklós (1877), Novi Alajos (1880).
Az uradalom tisztviselői közül többen különösképpen élvezték a püspök bizalmát. Voltak, akiket központi kormányzóságra hívott meg, s voltak, akiknek gyermekeinél keresztapaságot vállalt, sőt Fengler püspök Szlama Ignácnak minden itt született gyermekét keresztvíz alá tartotta.
Az anyakönyvek egyszersmind arról is tanúskodnak, hogy a tisztviselők közül sokan társadalmi érintkezésben állottak a község egyszerű lakóival, amennyiben azok gyermekeinél keresztapaságot vállaltak, vagy fiatal párok esketésénél szívesen teljesítettek tanúi tisztet. Hollósy János provizor több cigány újszülöttet is keresztapasággal tüntetett ki.
Az uradalmi kertészetet, amely a későbbi zárdaiskolából kiindulva hatalmas területet foglalt el, mintaszerűen kezelték. A kertészek közül ismerjük Hansche Frigyes (1729), Kugler Antal (1732), Steiner János (1738) nevét. Azután a Lampel családból Ferenc az apa, Ádám a fiú, és György az unoka; ők 1745 és 1783 között egymás után vezették a kertészetet. Utánuk Uhl Ferenc (1795), Troján József (1816-1855), Lipkovits Ferenc (1856), Gahlen Vilmos (1870), Egyed István (1879) és Fednecsek Emil (1904) voltak az uradalom kertészei. Ez utóbbi távozása után a kertészetet magánosoknak adták bérbe.
Az uradalmi vadászok közül Schilling István (1744), Pattisch József (1822), Bartisch Ignác (1823), Ziegelhofer Henrik (1834-1856), Steiner János (1857), Waitz János (1859), Kajtor György (1861), Winkler János (1876) neveit sikerült megtalálni. Ziegelhofer gyermekei mint iparosok telepedtek meg a községben és a mai napig élnek itt leszármazottaik.
Az udvari főszakácsok sorából Lakits Mihály vitte legtöbbre, neki Draskovich bíboros 1587-ben Rákoson házat ajándékozott a hozzá tartozó birtokkal együtt, és őt mint új nemest minden adótól és szolgáltatástól felmentette.
E szervitorok, valamint a sokat változó uradalmi kádármesterek között igen sok idegen nemzetiségű egyént találunk, aki Alsó-Ausztriából, Morva- és Csehországból kerültek ide. Velük szemben a szobagondozók, erdőőrök, hajdúk, tehén- és birkapásztorok majdnem kivétel nélkül magyarok voltak, csak elvétve találunk közöttük horvát vagy német nevüeket. Hasonlóképpen száz százalékosan magyar vidékről, különösen Sopron megyéből kerültek ide 1848 után az uradalmi cselédek. Ízes magyar nevek, mint Konczos, Pandur, Tungos, Mészáros, Kalmár, Solymos, Kajtor, Berkes, Markó, Bognár, Török, Sárvári, Kasza, Polgár, Vince, Ötvös, Kokas, Guzs, Oláh, Hegyi, Kató és más hasonlók fordulnak elő közöttük, nem számítva a Horváth, Németh, Tóth, Nagy, Kovács, Takács, Szabó általánosan elterjedt neveket.
Nagyjából az intézőkkel együtt ők képviselték a községben a magyar elemet, azért az uradalom részéről megbecsülésben volt részük. Nem az egyedüli volt közöttük Konczos Antal uradalmi hajdú, aki a községbeli Hermann család Magdolna nevű lányát vette feleségül és megmaradt az uradalom szolgálatában. A nagyrészük azonban, aki a községből házasodott elvegyült a zsellérek és a napszámosok sorában.