III. Fertőrákos község

Rákos mezőváros története 1582-től 1848-ig

Nagy fordulatot jelentett a községre nézve Draskovich bíboros azon lépése, hogy 1582-ben Rudolf királytól évi két vásár tartására szerzett engedélyt, és ezzel Rákosnak az oppidum, azaz mezőváros rangját szerezte meg. A két vásár napját Krisztus mennybemenetele (Húsvét utáni negyvened nap), és Szent Miklós püspök napjára (december 6.) állapította meg. Az engedélyt szó szerint vették fel az 1712-ből származó királyi okiratba, amelyre később még kitérünk.
Ezek után térjünk rá a Draskovich által 1587-ben kiadott rákosi urbáriumra.
Ennek feljegyzése szerint a községben 15 egész sessio található, az pedig néhány fél, de nagyobbrészt negyed jobbágytelkekre van felosztva. A telkesek között sorolták fel Oszvald Jánost és Tatár Ambrust, akiknek családjai fél század múlva fontos szerepet töltenek be.
Földekkel bíró zsellércsalád 28 van, földnélküli lakó pedig 27 család. Közöttük található egy Spreizenbart nevű, ilyen név még az 1946. évi lakók között is fellelhető. E családot lehet tehát a legősibb rákosi családnak tartani. A várfal mellett a dombon még 8 lakó bírt házat. A házak közül 3 nemesi, vagyis adózásra nem kötelezett volt. Ezeket a Körtvélyesi, a Heresenczy családok és egy Olrechányi nevű a püspökségi orvos birtokolta.
Van községháza, amely azelőtt plébániaház volt, de amióta a bíboros püspök a község segítségével új plébániát épített a templom mellett, az előbbit a földesúr községházának engedte át.
A püspöki kúriát Draskovich bíboros alapjából építette újjá.
A püspökségnek saját gazdasága feküdt itt, amely 18 hold szántóból, 38 kaszálónyi rétből és egy szőllőből állt.
A cenzus, vagyis a gabonakilenced megváltása minden negyed telekre nézve 47 krajcár. Minthogy 3 krajcár 1 dénárral ért fel, az egész cenzus 8 font és 40 dénárt tett ki. Élelmiszert a község csak a püspök helybenlakása esetén adott és pedig a prokurátor meghagyása szerint.
A halászati jog a patak két ágán, tehát a Malom-patakon is a püspökséget illette. A Fertőben ki-ki szabadon halászhatott, azért minden pénteken két libre halat kellett beszolgáltatnia.
A robot a következő volt: a püspök rákosi és soproni házához minden munkát a község adott. A jobbágyoknak kötelességük volt munkát adni a szőlő, a szántó, a rétek és a kert műv0eléséhez. Szállítaniok kell a tizedborokat. Ezeket Sopronba, Bécsbe, Pozsonyba, olykor Szombathelyre is ők vitték, miképp a nemeseket is a megyei kongregációkra ők fuvarozták. A postát a zsellérek továbbították. Ezen kívül a községi kocsmáros köteles volt a püspökség 3 hordó borát évenként kimérni.
A kőfejtőben dolgozó kőfaragók egyenként évi 10 forintot fizettek. Ha a püspökségnek kellett a kő, azt a szokottnál olcsóbban számították.
Az urbárimban fel vannak sorolva a dűlők nevei. Ezek a következők: Katzendorf, Neuberg, Untersatz, Obersatz, Untersauerbrunnen, Obersauerbrunnen, Kurzsauerbrunnen, Saubrunnen, Kurtzweingärt, Oberkreutz, Heiligenkreutz, Morigel, Podenweingärt, Rexgrund, Scheiben.
A tizedet a gabonanemük után a jobbágyok kepénként 5 és fél krajcárban, a zsellérek 4 d0énárban fizették, a bort természetben adták.
A felsorolt adatok alapján a község akkori lakosságát 450-500 főre tehetjük.
Íme, egyszerre mennyi biztos adat, amelynek az előző korszakban való meglétéről csak sejtésekkel kellett megelégednünk.
A második fontos okmány Draskovich bíborosnak a jobbágyság részére 1587-ben kiadott privilegiumlevele. Ez az okirat az 1590. évi tűzvész alkalmával elégett ugyan, de a jobbágyközség kérésére Pethe Márton püspök 1604-ben újra kiállította. Ezt a privilegiumot a község 1630-ban II. Ferdinánddal, 1651-ben pedig III. Ferdinánd által megerősíttette, de mivel királyi pecséttel egyik alkalommal sem látták el, a község kérésére III. Károly 1712. június 16-án megpecsételve újra kiadta egy, mintegy 30 oldalas okiratban, amely a vele kapcsolatos rákosi eseményeket is magában foglalja.

A privilegium Pethe Márton püspök kiadásában a következő 7 pontot tartalmazza;
1.) Az uraság boraiból 3, egyenként legfeljebb 10 urnás hordó bort kötelesek kimérni a községi kocsmában.
2.) A robotot csak Rákoson adják, Szombathelyen nem. Tartoznak évi 2 napot kaszálni, 2 napot aratni, továbbá 2 kijelölt szántót (in campo cervino) háromszor szántani, az0onkívül bevetni és az egy szőlőt teljesen megművelni. Ha ezen felül kívánnak tőlük munkát, azt az uradalom megfizeti.
3.) Adó és harmincad fizetéséből Sopronban fel vannak mentve.
4.) A gabona tizedet nem természetben, hanem pénzben fizetik ki.
5.) A zsirai gazdaság jobbágyai ne hozzák ide a terményeiket, hanem vigyék egyenesen rendeltetési helyükre, hogy ne kelljen minduntalan az ő munkájukat végezni.
6.) A vásárokra jövő kereskedőket és vevőket senki el ne fogja és szabad mozgásukban ne akadályozza.
7.) Szabadon használhatják a vassal beégetett jelvényt (Prandt) a hordókon, amellyel boraikat Csehországba vagy más külföldi országba szállítják a vevők.

A privilegium e pontjai emberségessé tették a rákosi lakók helyzetét, és ezekhez a p0üspökök alkalmazkodtak is egészen II. Draskovich Györgyig, aki eleinte szintén békében élt a rákosi alattvalóival, de később építkezéseihez és alapításaihoz sok pénzre lévén szüksége nagyobb követelésekkel lépett fel és éveken keresztül sok külön munkával sarcolta őket és sok ajándékot követelt. Az igazságtalan intézkedések ellen a község zúgolódott. Védekezésükben segítségükre jött a győri káptalan, amellyel szemben a püspök szintén sokat erőszakoskodott. Mikor tehát a káptalan a püspök ellen összes panaszait írásba foglalva feljelentést tett a pozsonyi országgyűléshez, egyszersmind felszólította a többi püspöki falun kívül Rákos mezőváros előljáróságát is, hogy ők is hasonlóképpen cselekedjenek. A rákosiak azonnal készek voltak ezt megtenni, és Tolnay János soproni ügyvéd által foglalták össze sérelmeiket. A feljelentést Oszvald János bíró, Tetter Péter, Spreizenbart György, Koller Márton, Larenbacher Mihály, Kaiser András és Rattl Mátyás esküdtek írták alá.
Részletesen kifejtették a panaszlevélben, hogy Draskovich püspök majdnem minden pontban megsértette privilegiumaikat és mód felett terhelte őket.
A Pozsonyban összegyülekezett rendek előbb meggyőződtek a szabályszerű kiváltságlevél meglétéről és tartalmáról. Azután a püspök részéről történt hatalmaskodásokat a rákosiak írásbeli mellékleteivel és szóbeli tanúskodások által bebizonyítottnak látták és ezért pecsétes levéllel kötelezték a tárgyaláson jelen lévő püspököt arra, hogy a rákosiak jogait tovább ne merészelje semmibe venni, sem pedig a rákosi jobbágyokon a feljelentés miatt bosszút állni. A rákosiaknak magyar nyelven kiadott pecsétes levél aláírása 1647. május 1-jén kelt.
Draskovich az országgyűlés rendelkezését, amely a vele rossz viszonyban levő Lippay György prímás elnöklete alatt jött létre, igazságtalannak és földesúri jogaiba való illetéktelen beavatkozásnak tartotta, és mivel neki is voltak hatalmas pártfogói, kivált testvére, Draskovich János, aki akkor a nádori méltóságot töltötte be, erőszakos megtorlásra határozta el magát a rákosi jobbágyokkal szemben. Ahogy III. Károly összefoglaló pátense feljegyzi: 1647 Pünkösd táján a nádor katonáiból 80 huszárt Rákosra szállásolt be és azok eltartására 85 akó bort, 340 forint ára élelmiszert, 375 forint ára zabot és szénát vett el a községtől, és összesen 1052 forint kárt okozott a lakóknak. De ezzel még nem elégedett meg, hanem a következő év Nagyböjtjén újra 90 huszárt hívott Rákosra, ezeket hét héten keresztül itt tartotta, ami 2300 forint jogtalan kiadást rótt a község lakóira. A bekvártélyozott katonaság vigyázatlansága következtében 26 ház leégett, ami újabb 3000 forint kárt jelentett. Ugyanezen év június havában harmadszor is lovas és gyalogos katonasággal rakatta meg a mezővárost. Ezek a felgyújtott házakban megmaradt összes értéket elvitték, továbbá a félelemből ideiglenesen elmenekült jobbágyok házainak élelmét felették, a házak berendezését elhordták. Így ismét 1000 forintnál több kárt okoztak. Kiváltságlevelüket semmibe véve a nyáron 400 kéve gabonát vittek el tőlük. Ősszel, még a tizedszedés ideje előtt, 40 akó mustot a püspök Ramocsa Pál tiszttartója által lefoglaltatott, így a mezőváros lakóinak újabb 160 forint káruk lett. Mindezeken kívül még elvette a község tehénistállóját is.
Ezek bizony igen súlyos igazságtalanságok voltak és Rákos egész lakosságát nagy nyomorba döntötték. Minthogy Draskovich a győri káptalanával szemben is folytatta erőszakoskodásait, a káptalannal együtt Rákos is újra írásba foglalta az összes törvénytelenségeket. A rákosiak beadványát ekkor Koller Márton bíró és három esküdt írta alá. A panaszos beadványokat az 1648. szeptember 14-re összehívott nemzeti zsinat elé terjesztették. Ez a zsinat Draskovich összes javadalmainak lefoglalását rendelte el. Mivel azonban a püspök a zsinat döntését nem akarta elismerni, a panaszok összességét az 1649. január 21-én összeült országgyűlés elé utalták, amely egy 19 tagú külön bíróságra bízta az ítélethozatalt. A külön bíróság Lippay György prímás elnöklete alatt világi főnemesekből és egyházi főméltóságokból állt. Ez a testület 7 napi tárgyalás után Draskovichot 132.000 forint büntetésre, a felértékelt összes kár megfizetésére kötelezte. A bíróság Rákosnak az okozott károkért 6000 forint kielégítést ítélt meg és egyszersmind megítélte kártérítésként azt a 6000 forintot is, amit Esterházy László, Esterházy Miklós nádor fia vett kölcsön Draskovichtól.
A legnagyobbrészt főnemesekből és főpapokból álló külön bíróság tehát elégtételt szolgáltatott a rákosi alattvalóknak saját földesurukkal szemben.
A feljelentésben itt-ott túlbecsült káruk tehát teljes egészében megtérült. Gondot okozott azonban a megítélt kárösszeg folyósítása. Esterházy László gróf egyenlőre nem tudta az összeget visszafizetni. A község előljárósága ezen is segített. Vittnyédy István gazdag soproni ügyvédhez fordult, és leírva a mezőváros szorongatott helyzetét rábírták az ügyvédet arra, hogy az adóslevél átadása ellenében kifizesse nekik a 6000 forintot. Ezzel az összeggel azután megépítették a leégett házakat, kielégítették a kárvallottakat és a nyugalom ismét helyreállt a községben.
A szerencsés végzés igen megnövelte a községi előljárók tekintélyét, de egyszersmind felfokozta a jobbágyok önérzetét is. Látva, hogy a törvény a szegény embert is védi, privilegiumaik birtokában kezdték kicsibe venni földesurukat, az 1650-ben meghalt Draskovichot. Bár Oszvald János bíró hálásan megígérte Lippay prímásnak, hogy kötelességeiket ezután is lelkiismeretesen fogják teljesíteni, mégis az új püspöknek, Püsky Jánosnak csakhamar megsokasodtak jobbágyai elleni panaszai. Ekkor külön levélben figyelmeztette őket, hogy a két patakban ne halásszanak, mert érzékenyen megbünteti a kihágásokat. Néhányszor ki is szabott a tilalom ellen vétőkre 12 forint büntetést. A szabálytalanságok és engedetlenségek azonban szaporodtak. Püsky ekkor magyar nyelven pontokba foglalta a rákosiak hibáit. Ezek a következők voltak: megtagadták a Sopronba menő fuvarokat, vonakodtak továbbítani a postát, a püspöki erdőben fát vágtak, ott vadásztak és a lőtt vadat idegeneknek adták el. A pénteki haljárandóságot nem adták meg, hanem azt eladták Sopronban. Több ízben kivágták a szőlőket és mint szántóföldeket adták el idegeneknek. Ha a Fertő túlsó partáról halat szállítottak, nem az ispánnak, hanem a bírónak fizették a vámot. A végrendeletekben azelőtt 1 tallért hagytak a földesúrnak, most az is elmarad. Az árvák javait az esküdtek többször eltulajdonították, így mire az felnőtt, nem maradt semmije.
A püspök nem elégedett meg a levéllel, hanem a vasvári káptalannak Pálffy Pál nádor által történő kiküldésével 36 tanút hallgattatott ki, akik harminc kérdésre felelve bizonyították, hogy az általa kívánt szolgáltatásokat Draskovich püspök előtt is mindig teljesítette a község népe. Lónyi János kanonok és Káldy István nádori ember az alábbi helyeken, s időpontokban végezték a kihallgatást; 1652. július 24-én Meggyesen, július 25-én Sopronban, július 28-án Rákoson, július 31-én Szentmargitbányán, augusztus 7-én a Vas vármegyei Meszlenben, mindig a tanúk lakóhelyén. A tanúk legnagyobb része valamikor Rákoson lakott, a legöregebbik közülük a Bocskay felkelés előtt két évvel élt a mezővárosban.
A terjedelmes jegyzőkönyv nem is annyira azért érdekes, mert egy csomó rákosi lakos és három volt tiszttartó (Nagy György, Fencsey Mihály és Károlyi István) bizonyították a kívánt szolgálatoknak a múltbani teljesítését, hanem azért, mert a tanúvallomásokból az akkori helyi viszonyokra kapunk érdekes felvilágosításokat. Közülük itt csak a bíráskodásra vonatkozó dolgokat iktatjuk ide, a többit alkalomadtán említjük.
A tanúvallomásokból kitűnik, hogy a községi bíró felett az intéző ítélkezett. Ha rosszul vezette hivatalát, az keményen meg is büntette. Így tett valami komolyabb kihágásban Buday intéző Koller bíróval szemben, akit a kastélyban megveretett és a kalodába záratott. Ugyanezt 1629-ben Fenesy tiszttartó is meg akarta tenni Csanaky Mihály bíróval, amiért az a kocsmában Baksay Péter molnárnak a fejéhez vágott egy kancsót teli borral. De mivel mindenki, még Baksay is könyörgött, megkegyelmezett neki. Előtte Welei intéző Parer Fayt bírót, aki a soproni út mentén állott fákat kivágatta és belőlük a Fertőn túli lakóknak adott el három szekérrel, megpirongatta és csúnyán lehordta.
A tanúk közül a legrégibb Rákoson szolgáló emberek is vallották, hogy a községnek a piactéren tömlöce volt – ez a piac a községháza és az uradalmi malom között terült el –, de pellengér nélkül. A község a XVI. század 30-as évei elején új börtönt építtetett ugyancsak a piactéren, de azt a föld alá tette, fölébe pedig tornyot helyezett, ami nem volt más, mint a most is álló pellengér. Az bizonyos, hogy 1628-ban még a régi börtön mellett egy szilfához kötötték a bűnözőket. Az új börtönt és a pellengért a község vezetői kezelték, ők zárták el “kapitányuk” által a kihágókat, vagy ítélték őket pellengérre.
Püsky adott ugyan ki 1651-ben is új urbáriumot, de azt az említett jegyzőkönyv alapján 1653-ban a pozsonyi Magyar Kamarával újra kiállítatta, hogy annak nagyobb tekintélye legyen a jobbágyok előtt. Az új urbáriumban annyi változás történt, hogy akkor már 25 hold szántója volt az uradalomnak, a 38 kaszáló kiterjedésű rét viszont megkevesbedett 32 kaszálónyira.
Továbbá azt az érdekességet találjuk benne, hogy fel vannak véve a zsirai és himódi birtokok adói és decimái is. Kitűnik, míg a rákosiak a kilenced megváltása címén összesen 57 forintot, addig a zsiraiak 261, a himodiak 125 forintot fizettek, decima címén pedig a két község 140 mérő búzát, 223 mérő rozsot, 20 mérő árpát és 81 mérő zabot szállított le, amíg a rákosiak pénzen most is uigyanolyan áron válthatták meg a természetbenieket, mint ahogyan azt az 1587. évi urbárium előírta.
A jobbágyok ekkor 48-an voltak. Ők összesen 28 egész és egy negyed telket bírtak. Közöttük három nemes volt: Maróczy László, Poky Ambrus és Hajas Mátyás. A jobbágyok sorában újabbkori nevek nem fordulnak elő, a zsellérek között szerepel Spreizenbarton kívül egy Hosiner nevű is, akinek leszármazottai ma is élnek a községben. 42 házzal bíró lakó volt, további 6 házzal bíró ember a völgyben lakott.
Püsky a jobbágyok rendetlen magaviselete miatt nem szerette Rákost és inkább Kesző várában töltötte szabadsága idejét.
Utóda, Széchenyi György püspök sokat tartózkodott Rákoson, familiáris egyetértésben élt alattvalóival, és nekik új templomot is építtetett. Az ő püspöksége idején azonban a török Bécs felé vonulásakor 1683-ban a legválságosabb hónapok szakadtak a községre.
Köprülü nagyvezír közeledtére Széchenyi püspök ládákba rakatta a kastélyban őrzött egyházi és családi kincseit, minden készpénzét, és azokkal Bécsbe menekült. A kastély pincéjében tárolt borait rákosi jobbágyainak ajándékozta, akik a püspök távozása után nagyokat ittak egészségére, sőt az egyik soproni krónikás írása szerint megfelelő mennyiséget juttattak a soproni várőrségnek is.
A tivornyát csakhamar felváltották az előnyomuló törökök szörnyű öldöklései és pusztításai. Sopron városa, amely önként megnyitotta kapuit és Thököly csapatainak megszállása alá került, falvaival együtt salva quardiát kapott, de Rákos mint egyházi földesúr birtoka menedékjogot nem kaphatott. Az előrenyomuló hordák júliusban elérték a községet. A kastély berendezését és készleteit a schwechati táborba vitték el. A püspök soproni házából is 160 mérő gabonát kellett oda szállítani. A kastélyt, az újonnan épített templomot, a község házainak nagyrészét felgyújtották, az egészséges férfiakat részben szállításra kényszerítették, a többit az asszonyokkal és a gyermekekkel együtt rabszíjra fűzték és a Bécs környéki táborba vitték. Augusztus vége felé onnan útnak indították őket Törökország felé, miután előbb az öregeket és betegeket a Bécs előtti Favorita nyaraló kertjében lemészárolták. Ugyanonnan a török ezen alkalommal 6040 férfit, 11.215 asszonyt, 14.992 leányt és 26.093 gyermeket vitt ki az országból. Voltak kevesen a rákosiak közül is, akik időben Sopronba tudtak menekülni. Siralmas állapot tárult a szeptember 14-e után visszafelé özönlő törökök nyomán otthonukat kereső néhány család szeme elé.
A helyreállító munkálatok a következő évi termés betakarítása után ugyan megindultak, de azt most már nagyrészt más, mindenfelől idetelepedett jobbágyok és mesteremberek végezték. A plébániának van egy 1690-ben megkezdett anyakönyve, amelynek megégés és elázás által nehezen kibetűzhető nevei majdnem teljesen más lakókat tüntetnek fel, mint az előző jobbágy felsorolások az urbáriumban. A régi eltűnt családok helyébe újak léptek és folytatták az előző generációk életét. Az új családok néhány horvátot leszámítva most is túlnyomóan németek voltak.
A kastély még 1687-ben is pusztult állapotban volt, amit bizonyít Preiner soproni polgármesternek a tanács előtt tett indítványa, hogy engedjék érdemei elismeréséül letelepedni Széchenyi püspököt a városban, mert nincs hova lehajtsa fejét. Az 1690-es években azután helyreállott Rákoson is a normális élet. Széchenyi bőkezűségéből megépült a kastély és a templom, kiépült a község és lassan rendes kerékvágásába jutott a gazdasági élet.
Az 1700-as évek elején, a kuruc háborúk idején ismét sokat szenvedett Rákos. 1704-től 1710-ig évenként váltakozva jártak itt hol a kurucok, hol a labancok, és a katonák eltartására mindkét részről követelt súlyos hadiadók és termények teljesen kiuzsorázták a lakosságot. A kurucok soproni ostroma idején sok rákosi jobbágy küzdött a város védői között és vitéz magatartásukat dícsérőleg említi a soproni tanács jegyzőkönyve is.
Alig csillapult le a háború zaja, amikor 1712-ben ahogy országszerte, úgy itt is a pestis pusztított. 1713-ban festette meg a község Szent Kajetán fogadalmi képét és tette augusztus 7-ét, a Szent emléknapját fogadalmi ünneppé.
1728-ban elemi csapás zúdult a községre, amikor egy eszelős asszony vigyázatlansága következtében tűzvész ütött ki, amely majdnem az egész települést elhamvasztotta. Ekkor égtek el az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben emlegetett régebbi anyakönyvek is.
A jó termések következtében hamarosan eltűntek a károk nyomai és a békés idők beköszöntésével jobb helyzetbe került a mezőváros lakossága.
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a felszabadító háborúk és az ország felépítése sokkal nagyobb áldozatokat követeltek az országvezető nemességtől és velük együtt a jobbágyoktól, mint az előző korszakok. Terhesebb lett a robot és megnövekedett a más szolgáltatás is. Szemléltetően mutatja ezt a község 1745. évi urbáriuma. Az uradalom ugyan most sem gazdálkodott az előző évszázadinál nagyobb területen, de robotban munkálták most már az összes szántót meg. Ezért a 21 és fél sessiot kitevő jobbágyok ekkor már hetenként egy napi, két igásállattal teljesítettek robotot. A zsellérek, akiknek nem volt fogatuk, hetenként két napi munkát adtak, a föld nélküli házasok pedig évi 12 napot dolgoztak. Az uradalom 7 tehén és 300 juh számára istállót építtetett velük.
Az évenként beszolgáltatandó élelmiszer is sokkal több volt mint az előző időkben. Minden háznak 6 tojást, 1 kakast és 1 csirkét, valamint egy icce vajat kellett leadnia. Ezen kívül az egész község még 34 ludat is adott az uradalomnak. Összesen 118 ház volt, így a leadott tojás a fenti évben 408 db-ot, a kakas és a csirke 11 db-ot, a vaj 59 iccét tett ki. A robot megváltását 400 forintban állapította meg az urbárium, csak a kaszálás megváltása 100 forintba került.
Az urbárium kiadása után 100 évig, 1848-ig apróbb eseteken kívül nem értesülünk sem nagyobb eseményekről, sem nagyobb panaszokról. A község élete tehát nyugodtabban folyt, kivéve az 1809. évi francia táborozást, amikor is hatalmas hadisarcot róttak ki a községre mind állatokban, mind pedig terményekben és pénzben. Azután pedig minden községre 1000 forintot vetett ki a bécsi kormány. Viszont a devalvációt aránylag nyugodtabbban vészelte keresztül a lakosság, mert értékei nem annyira pénzben, mint inkább természetben voltak.