III. Fertőrákos község

Adatok Rákos lakosságáról

Habár a malmok és a kőfejtő történetét a legújabb időkig folytattuk, most a fejezet lezárásaként vessünk egy pillantást Rákos lakosságára. Hogy mennyi és milyen származású nép lakott itt a középkorban, arról nincsenek adatok. Néhány uradalmi prokurátor, várnagy nevén kívül más név nem ismert, csak egy Kasztner János mevű rákosi lakóról tudunk, akit valamilyen okból 1470-ben a soproni bíró börtönben tartott.
Az első nevekkel igazában a XVI. században találkozunk. Itt van mindjárt az a Prunner Mátyás jobbágy, aki Kristóf molnár ügyében tanúskodott. Rákosi az a Neuhauser is, aki a bánfalvi Szent Magdolna templomnak 8 és fél talentumot hagyott. Sopron város és a soproni ferencesek szőlőjét munkálták a többi közt Weidner, Magerl, Schlegl, Trester Kálmán rákosi lakosok. Schreiner András tartozását fizette ki Müllernek, Fleischacker János szénát adott el egy balfi embernek.
A Draskovich-féle urbáriumban szerepel a többi között Osvald János, Teter Ambrus, Spreizenbart, Schneider, Spahr és sok más, de szinte kivétel nélkül német nevek ezek, jeléül annak, hogy Rákos lakossága már a középkortól kezdve a német nyelvhatárhoz tartozott.
Ez az egyöntetű németség egyáltalán nem valami nagyszabású telepítés eredménye, hanem régen is, mint később, szórványosan kínálkozó alkalommal vagy a szükségtől hajtva telepedtek meg itt a közeli német nyelvterületről emberek, akik megélhetésüket hasonló nemzetiségűek között látták biztosítva. Ahogy az urbáriumban feltüntetett adatokból következtetni lehet, a XVI. és XVII. század folyamán 500-600 közt ingadozhatott a lakosság száma. Ha olykor a pestis megtizedelte is a lakosságot, ezt pótolta a nagy születési arány, a családok azonban nagyrészt ugyanazok maradtak. Viszont az 1690-es évek anyakönyve egyszerre rengeteg új családnevet tüntet fel, ami arra mutat, hogy a törökök és tatárok itt járása 1683-ban végzetes lett a községre nézve. Lakói közül sokat legyilkoltak, még többet fogságba hurcoltak, s helyükbe mások jöttek. Akkor tűnnek fel a Karner, Schaller, Rath, Winkler, Gradt, Leitner, Paur, Pöltz, Weissenpeck, Zollner, ßletthuber, Kamper, Pfeiffer, Dirtl, Halvax, Hörmann, Heiling, Fragner, Köpl, Schelly, Pfarrkircher, Haas, Resch, Putz, Radler, Fürsazt, Habergast, Wollob, Haring, Kirchknopf, Frankh, Hoffer, Zehner és más családok, vegyülnek közéjük Wonnodich, Windisch, majd Filipits, Kikovatz, Sumlovich nevű horvát családok és a cigány Bódosi család is.
Ezek a családok csak részben jöttek Sopron megyei német vidékekről, jó részüket a törököktől való felszabadulás után a bécsi kormányzat nyilvános felszólítására Ausztriából és Morvaországból telepítették ide 6 évi adómentesség és különféle kedvezmények ígéretével az elhagyott jobbágytelkekbe.
Ezek a családok azután nagyrészt hosszú ideig éltek Rákoson. Ha valamelyik kihalt, jött helyébe más. Új elemekkel gazdagodott a község az iparosok által, akik rendszerint idegenből telepedtek itt meg. A lakosság áramlása 1848-ig nem erősen ugyan, de állandóan tartott. Más jobbágy fiúk innen vittek feleséget, itteni jobbágy- és zsellér fiúk idegenből hoztak asszonyt. Az idegenből jövők rendszerint nem messzire valók, leginkább a mai Burgenland területéről származtak. Másfél évszázad alatt kevés olyan Sopron megyei német község is akadt, amelyből vagy amely felé ne jutott volna e népáramlásból.
A békésebb viszonyok beálltával a XVIII. században a lakosság száma emelkedni kezdett és 1770-ra elérte az 1000 főt. Az emelkedés csak lassan ment. A születések száma ugyan magas, de elképesztően magas a halálozási szám is. Pl. 1785-től 1810-ig, tehát 25 év alatt összesen 1123 gyermek született, de ugyanezen idő alatt 1047 a halottak száma, közöttük 557 a tíz éven aluli gyermek. A 25 év alatt mindössze 76, azaz évenként 3 többletet hozott a természetes szaporodás. Hasonló volt az arány az előző évtizedekben is. A XIX. század elején valamit javult az arány, mert a születés a halálozást átlag évi 10 fővel múlta felül, de a gyermekhalandóság egyformán magas volt. Ez időben, 1832-ben csak a kolera követelt a községből 76 áldozatot. A következő, 1833. évben pedig a vörheny által ragadott el 39 embert a halál.