IV. A rákosi plébánia története

A plébánia

Ha az 1438. évi és az 1511. évi okiratok csak a templomról szólnak is, egyidejűleg mégis a plébánia meglétét is bizonyítják, mert hiszen a templomban folyamatos istentiszteletet egy állandóan helyben lakó papnak kellett tartania. Ezt a papot a legrégibb idők óta mindig a győri püspök küldötte és eltartásáról részben az uradalom, részben pedig Rákos község tartozott gondoskodni. Az uradalom egy egész telket jelölt ki a plébánia számára házzal és birtokkal, amely után adót és dézsmát nem fizetett. Telkeinek megművelését a község népe robotban végezte, ők ezzel járultak a pap megélhetéséhez.
Ősidők óta az a ház szolgált plébánia épületnek, amelyben később a községi iroda (tanács iroda) került elhelyezésre. Ez a régi plébánia épület akkor lett községházzá, amikor Draskovich (I.) György megszerezte a községnek a mezővárosi címet (1582) és új plébánia épületet emelet fel egy sessiós telken. Az 1651. évi vizitaciós jegyzőkönyv szerint elég takaros épület 2 szobával, kamrával, pincével, 2 istállóval, és kert tartozik hozzá.
Úgy látszik, hogy az új plébánia építésére eladták a plébániai földek nagyrészét, mert az 1641. évi jegyzőkönyv szerint csak 6 hold szántón, 4 szőllőn és 4 kaszás réten gazdálkodott a plébános a jobbágyok segítségével, akik a szőllőket egészen megművelni, a földekhez fuvart és munkát adni voltak kötelesek. Az 1651. évi jegyzőkönyv érdekes feljegyzése, hogy a plébánia szántóit három nyomásos beosztással művelték.
A föld fogyása miatt más jövedelmet is élvezett a plébános. Így az uradalmi malomtól évi 12 köböl gabonát, a községben minden negyed telekből egy köböl, összesen 42 köböl rozsot kapott. Fát az uradalomból annyit vételezhetett, amennyi szükséges volt, és azt a község vágta és szállította haza. A szedecima megváltásaként az uradalomtól naponként egy pint bort kapott. Ezenkívül a húsvéti hétben 6 napi szabad bormérése és ún. germán stolája volt neki, amely szerint a keresztelésnél 18 krajcárt, házassági hirdetésért 15 kr-t, nagy temetésnél 1 tallért, csendes szentmisénél 10 garast, énekes misénél 1 ft-ot kapott.
A plébánosnak megkülönböztetett helyzettel bírt a községben. Ahogy a nemesek, ő sem fizetett adót, sem decimát, s robot munkára sem volt kötelezhető. Az uradalom védelme alatt állott, világi hivatalt nem viselt. Földjeit nagyrészt a község művelte, ő pedig tartozott lehetőleg minden idejét és tehetségét a lelkek megmentésére fordítani, a híveket a szentségekben részesíteni, értük és nekik szentmisét bemutatni, értük és velük imádkozni, vasárnaponként a felnőtteket és a gyermekeket a hit teljes ismeretére tanítani, a híveknek ügyes-bajos dolgaikban útbaigazítással szolgálni.
A középkorból egyetlen plébánosnak a nevét sem ismerjük. Az első ismerős plébános az a Mátyás volt, akit a Soproni Levéltár több okirata rákosi plébániája után egyszerűen Rákosi Mátyásként (Mathias von Groisbach) emleget. Ő volt a felügyelője az ispotály rákosi malmának, amelyet Wetzer Farkas vett meg. Wetzer 1534-ben írt végrendeletét mint tanú írta alá, és Wetzer visszaadta neki azt az ezüst kelyhet és pacifikálét, amelyet a plébános szükségében Wetzernek elzálogosított. A fent említett Mátyás, Wetzer halála után folyamodott Sopron városánál egy papi beneficiumért és amikor kapott egyet, lemondott plébániájáról és Sopronban telepedett meg, ahol 1541. szeptember 3-án végrendelkezett.
A következő, név szerint ismert rákosi plébános Engel János, aki 1567. május 22-én tanúként írta alá Miklós neje, Orsolya asszony végrendeletét.
Legközelebb 1578-ban tűnik fel ismét egy plébános, Eberding András, akit Szászországból katolikus hite miatt elűztek és aki azon a címen, hogy teológiai tanulmányai minden pénzét felemésztették, Sopron városától papi beneficiumot kért. Lehet, hogy kapott is, mert 1593-ban Sopronban élt.
Ekkor azonban már más volt a rákosiak papja, mert 1585-től kezdve a soproni oklevelekben többször is van említve rákosi plébánosként Kristoforics Jakab, aki németek közt élve utóbb a Mörch Jakab nevet vette fel. Ő költözött elsőnek a Draskovich által a templom mellett épített új plébániaházba. Püspökei és az itt vizitáló bécsi Klosterrat 1594-ben igen meg voltak vele elégedve. Egyházi előljárói Ludechius halála után őt ajánlották soproni plébánosnak, de sok befolyásos ember közbenjárására akkor a város mást választott. Viszont 1601-től kezdve megbízták a plébánost (de csak személyre szólóan) az ágfalvi és lépesfalvi hívek és templomok gondozásával. Utóljára egy 1612-ben kelt végrendeletben szerepel mint tanú.
Utána Gruispeck János lett a rákosi plébános. Róla keveset tudunk. Nővére Fuchs nevű férjével bírta a Liget-malmot. Ő 1624-ben írt végrendeletében egy imperialis tallért hagyott Gruispeck Jánosra.
Utóda Ströbele János osztrák pap lett és amint ilyen, Somfalvát is adminisztrálta. Ő innen 1638-ban Komáromba került, majd miután a soproni plébániától majd miután a soproni plébániától Draskovich György elütötte, Feketevároson lett plébános és ott is halt meg.
1638-ban a szász származású Henke György került ide plébánosnak, őt filozófiai és erkölcstani tanulmányait követően az augusburgi püspök szentelte fel. Henkét említi az 1641. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv. Somfalvát is ő látta el.
Az 1651. évi egyházlátogatás Moser Fülöp ágostonos rendi szerzetest találta itt plébánosként. Ő Stájerországból származott, a logika és erkölcstan elvégzése után a seckaui püspök szentelte fel. A nép és a püspök is nagyon meg voltak vele elégedve. Mivel Somfalvát mint filiát elvesztette, Rákos évi 100 ft pótlékot szavazott meg neki. Moser végéigélte a Draskovich per összes kilengéseit, s a rákosiak panaszlevelükbe őt is bevették, mint akinek malombeli járandóságát Draskovich nem utalta ki. Hodászy püspöki intéző 1651-ben a többi közt Moser plébánost is tanúnak használta fel, amikor kiadott parancsának teljesítését a rákosiak megtagadták. Emiatt megneheztelt rá a rákosi községi előljáróság, nem jelent meg az egyházlátogatáson és a jegyzőkönyvet sem írta alá. Moser ekkor 31 éves volt.
Hogy innen máshová került-e, vagy meghalt, nem tudjuk, de csak 1659-ig volt Rákoson, mert az ez évi egyházlátogatás Belliperg Károly vratislavai (Boroszlo) kanonokot találta az itteni plébánián, aki 54 éves és három hónap óta plébános. Jó hírnek örvendett a hívek között és jó szónok volt.
Mint látható, a győri püspökök németül nem tudó saját pap hiányában kénytelenek voltak külföldről papokat keresni, vagy az onnan jelentkezőket az egyházmegye szolgálatába fogadni. Így történt ez Bellinperg kanonok után is, amikor az új püspök, Széchenyi György egy tiroli bencés papot, Schmittecker Placidot helyezte be a rákosi plébániába. Ő csak németül tudott, a községi emberek bemondása szerint veszekedő természetű, gyanús életű személy volt, mert együtt élt a házában lakó nővel. Ezt jegyzi fel róla az 1663. évi vizitáció jegyzőkönyve. Nem is maradt itt, Széchenyi elbocsátotta az egyházmegyéből és Rákosra Pasich Mátyást küldötte, aki már a győri szemináriumban nyerte képesítését. 1672-ben az udvari kamara soproni processusában, amelynek lefolytatására Mednyánszky protonotarius több megyei nemest és néhány papot is meghívott, Pasich Mátyás is szerepel.
Pasich 1674-ben már nem volt Rákoson, mert az ez évi vizitáció megállapítása szerint Száricz Mátyás, 28 éves nagyhőflányi horvát pap töltötte be Rákoson a plébánosi hivatalt, akit Kollonich püspök szentelt fel, Kasza Ferenc kanonok iktatott be. A hívek képviselői dícsérték prédikációit, kifogástalannak mondták életét, csak a mester jegyezte meg, hogy a téli hidegben olykor a plébánián keresztelt és egy kereszteletlen gyermeket beszentelt a temetőben. Száricz 1683-ig működött a plébánián. Azt, hogy a török felvonulás alkalmával mi történt vele, nem tudjuk.
Utóda a rákosi születésű Oszbold (Oszwald) Mátyás lett, aki még csak 4 éves pap volt az 1685. évi vizitáció alkalmával. Plébániája és temploma leégve, mindenből kifosztva, maga nagy szegénységben él (párbére ekkor csak 5 köböl volt az előző idők 43 köbölével szemben), legtöbbször a meggyesi plébánián tartózkodik, bár a plébániaház ott is elég kárt szenvedett. Nem tudjuk, hogy meddig maradt itt plébánosnak, de bizonyára az ő ideje alatt állították helyre a plébániát.
Az 1690-es évek elején Kollonich püspök egy büdöskúti származású horvát papot, Matusovits Mátyást helyezett ide más plébániáról. Őt találta itt az 1713. évi vizitáció mint tiszteletre méltó öreget, aki 74. évében járt, 49 éve viselt papi és 31 éve plébánosi szolgálatot. A kuruc harcokban lakását kifosztották, házát megrongálták – ez még akkor is rossz állapotban volt. A napi 1 pint bor és 2 kenyér helyébe, amit az uradalom Oszboldnak egy ideig nem tudott megadni, akkor az uradalom évi 12 urna bort és 12 köböl rozsot adott a plébánosnak, aki a vizitáció idején már 16 hold földet bírt, de viszont öregsége miatt káplánt is tartott Őt maga fizette évi 100 ft-tal. Matusovits 1714-ben halt meg és Rákoson temették el.
Utódává Keresztély Ágost bíboros Hauser Jánost (1714-1739), egy soproni mészáros fiát nevezte ki plébánossá, aki különösen az 1713. évi pestis idején mint káplán önfeláldozóan ellátta a betegeket és a haldoklókat. Tevékeny lelkipásztora volt a községnek és mint jó gazda a háza táján is rendet teremtett. Ám az 1728. évi tűzvész a plébániát újra elpusztította és sok kárt okozott a templomban is. Ezen károkat dícséretes buzgósággal hamarosan helyrehozta. A tűzvészben odavesztek az 1650 óta vezetett anyakönyvek és csak egy kisebb könyv maradt meg, amelyben 1690-1715 közti kereszteltek és néhány évről a halottak vannak bejegyezve. Ez is részint az égés, az oltás által olyan kárt szenvedett, hogy a feljegyzésekből csak kevés olvasható. A tűzvész előtti utolsó évekről Hauser a bemondások lapján iparkodott rekonstruálni a kereszteltek adatait. A tevékeny lelkipásztort Groll püspök az elhalt Markl Mátyás kismartoni esperes helyébe a ruszti kerület esperesévé nevezte ki. Mint ilyen bírta a püspök bizalmát. Több esetben a soproni beneficiátusok beiktatását is rábízták, sőt börcsi apáti címet is kapott. 1736-ban szülővárosa megajándékozta őt a Keresztelő Szent János beneficiummal. Esperessége idején püspöke megbízásából ügyesen elvégezte a balfi és kópházi addig egyesített plébánia szétválasztását. 1739-ben az elhalt Horváth Antal után Sopron városa őt választotta meg plébánosává, amely állásban 1745-ig közmegelégedésre működött. Sopronban temették el.
Zichy püspök a rákosi plébániát 1739-ben Vesits (Besits) Mihály addigi ágfalvi plébánossal töltötte be. Ő is soproni születésű volt. Ágfalván, Lépesfalván rendbe hozatta a templomokat, buzgó papja volt népének, ezért esett rá a püspök választása. Rákoson is buzgón működött egészen 1753-ban bekövetkezett haláláig.
Utóda Stemmer Nándor lett, akinek származásáról és életéről keveset tudunk. Neve szerepel a győri szeminárium növendékei között. Itt Rákoson az erőszakos Vinczi bíróval tartott és izgatott az uradalom tisztviselői ellen. A községben pártoskodása miatt nem szerették. Vinczi bukása után 1764-ben ő is más plébániára távozott.
Annál nagyobb kedveltségnek örvendett utóda, Bobits Mátyás (1764-1772), akit lelkipásztori buzgóságáért vasvári címzetes kanonoknak, majd a ruszti kerület esperesének nevezett ki a püspök. Korai halálát – amely 50 éves korában következett be – 1772-ben mindenki meggyászolta. Primes soproni apátplébános őt a templomban épült új kriptába temette.
1772 augusztus havában plébánosként már Harrer János keresztelt itt. Középiskoláit Sopronban, a filozófiát Pesten, a teológiát a győri szemináriumban végezte. 1762-ben szentelték pappá. Több helyen – így Sopronban 6 évig – volt káplán, és 1772-ben nevezte ki Zichy püspök rákosi plébánosnak. 1772-1797 között, 26 évig gondozta nagy buzgósággal híveit, akiknek életével is szép példát mutatott. Az ő idejében, 1777-ben kapta meg a templom Zichy püspök bőkezűségéből a művészi főoltárt és az új berendezést. Ugyanezen évben egyházlátogatást is végeztek itt. Harrert a püspök a kerület esperesévé és tiszteletbeli kanonokká nevezte ki. Mikor 1777-ben Janisch Mátyás jobbággyal kihalt a családja, az uradalomra visszaszállott 18,5 hold szántót és 2 [kaszás] rétet végleg a plébániához csatolta a püspöki földesúr. Harrer élete végén sokat betegeskedett. A Geiger krónika írója feljegyezte, hogy 1795-ben meghalt, de feléledt tetszhalálából és egy évvel később, 1796. szeptember 1-jén hunyt el. Wachtler soproni városplébános temette a templom mellé, ahol barokk epitáfiuma ma is hirdeti buzgóságát.
Őt Kibling József követte a plébánián (1797-1806), aki Fengler püspök halála után is méltatlankodva panaszkodott a királyi kamarának a plébániaház elhanyagoltsága miatt. Ugyanis azt a 40 év előtti tűzvész után csak felületesen renoválták, különben is kicsi, káplánjával együtt alig férnek meg, kamarája, kútja nincs, utca felőli ablakai oly alacsonyak, hogy bárki beléphet rajtuk. Még a jobbágyok is lenézik, mert ők jobban laknak. Kérte, hogy a Fengler hagyatékból utaljanak ki a ház nagyobbítására. De a királyi kamara is csak jelentéktelen javításokat végeztetett. Kibling rövid ideig volt plébános. 1806-ban valami ragályos betegség tört ki a faluban. Nyolcan haltak meg e betegségben, mind a nyolcat ő látta el, s kilencedikként őreá ragadt e betgeség és véget vetett életének.
Doslern Antal volt soproni káplán következett utána (1806-1809). Csak 3 évig működött, 1809-ben végrendelet nélkül hirtelen meghalt. Vagyonának 1/3-a Vilt püspök rendelkezése szerint a templomé lett.
Még ez évben Miskey Antal püspöki titkár került Rákosra (1809-1810), de már a következő évben meghalt. Őt a templom mellé temették el és neoklasszikus síremléket emeltek neki. Miskey a templomra 2000 ft-ot hagyott.
Utódjául Vilt püspök Ulrich Remigiust küldötte Rákosra (1810-1815). Ulrich trinitarius szerzetesként működött Nagyszebenben. Amikor II. József feloszlatta a rendházat, Győrbe költözött rokonaihoz és csekély nyugdíjából élt. A püspök felvette az egyházmegye papjai közé és a győrújvárosi plébánia adminisztrálásával bízta meg, amely munkakörét 17 éven át oly épületes buzgósággal látta el, hogy jutalmul kinevezték rákosi plébánosnak. Szerzetesi egyszerűségben, buzgón működött itt is. Ő látta el a betegek szentségeivel a szélütött Vilt püspököt, aki Rákoson halt meg. A pénz devalvációjakor leszállott a plébánia alapítványainak értéke, azért a szentmisék számának apasztását kérte. A meggyesi filia miatt összeütközésbe került Weisz nevű káplánjával. A káplán addig mindig a plébános kocsiján járt át Meggyesre, de mivel Ulrich nem tartott lovakat, bizonyos összeget fizetett neki fuvarváltság címén. Ezért az összegért azonban a káplán nem kapott fuvart, a gyalogjárást viszont megtagadta és az esperes útján kért orvoslást. A megtartott vizsgálat arra kötelezte Ulrichot, hogy minden alkalommal egy aranyat fizessen a káplánnak. Ulrich inkább a lelkiekkel törődött és rossz gazda volt. Szőlleit is elhanyagolta, utána 1000 db karót kellett venni. Amikor jött, még 20 akó bor termett, utolsó évében már csak 6 akóra ment a termés. A szántóit nem trágyáztatta, kertje kerítését is elhanyagolta, öreg volt már. 1815-ben nyugalomba helyezték és Győrött halt meg.
A püspök 1815-ben Hohenegger Lőrinc (1815-1825) győri teológiai tanárnak adta át a rákosi plébániát. Ő iparkodott rendbehozni az előde alatt zilálttá vált anyagi ügyeket a plébániai gazdálkodásban csak úgy, mint a templomvagyon körül. A templom pénztárának kevés jövedelmét 2/3 részben évtizedek óta a gyertya-, olaj- és tömjénszükséglet foglalta le. Erre hivatkozva a püspöktől nagyobb összeget kért az elhanyagolt egyházi ruhák javítására és felfrissítésére. A püspök megadta neki a kért segélyt, viszont kifogásolta, hogy II József rendelete szerint takarékosan kellett bánni a gyertyákkal, a tömjénnel, az ilyen kis falusi templom mégis évenként nagy összeget ad ki e célra. Hohenegger védelembe vette a templomot, amelyben sok ünnepi istentiszteletet tartanak. A királyi kamara, amelyhez az ügy került, meghajolt az igazolás előtt és egyik évben, amikor a földek alig hoztak valamit, kiutalt a templom gyertya és olaj szükségletére 180 ft-ot, mégpedig a soproni harmincadhivatal pénztárából. A plébánosról érdemes megjegyezni, hogy teológiai tanár korában becses naplót vezetett a napóleoni időkről, nevezetesen 1809-ről, amely a Tudományos Gyűjteménybe nyomtatásban is megjelent. Mikor pedig 1825-ben győri kanonokká nevezték ki, akkor a protestánsok Berzeviczy Gergely által előterjesztett sérelmeire prímási megbízásból Hohenegger szerkesztette meg a válasziratot. 1842-ben halt meg Győrött, de Rákoson, hívei között kívánt nyugodni. A templom fala mellett pihen és sírját neoklasszikus sírkő díszíti. A Hohenegger-féle alapítványról majd az iskola tárgyalásakor emlékezünk meg.
1825-ben Putz Ferenc (1825-1847) budai születésű pap, a teológiai tudományok doktora került Rákosra. A rossz termések és hanyag robotmunka mellett állandóan passzív volt a templomvagyon mérlege, és a hiányt rendszerint a püspök pótolta. Putz plébános alatt szenvedte végig a község a kolera járványt, amely itt 76 áldozatot követelt. Ezeket a plébános és Sigl Márton káplán kivétel nélkül ellátták a végső szentségekkel. A következő évben a kolera csak elvétve mutatkozott, ellenben 39 gyermeket és felnőttet a vörheny ragadott el. Putzot 1835-ben a ruszti kerület esperesévé nevezte ki a püspök. Mint ilyen, ő végezte az általa kívül-belül megújított meggyesi templom megáldását. 1844-ben tűz ütött ki a községben és a nagy viharban 160 ház égett le, többi közt a templom zsindelyes teteje, a plébánia, az iskola- és a községháza is. A plébánosnak az uradalmi intéző a kastélyban ajánlott fel lakást, amíg Sztankovits püspök a plébániát újra fel nem építette. Közvetlen természete miatt a község sajnálta a plébános távozását, amikor Sztankovits előterjesztésére 1847-ben Győrré kanonoknak nevezték ki.
Utóda Kondvicska Márton bánhidai születésű, győrszigeti plébános lett (1847-1858), aki már az 1820-as években mint káplán működött Rákoson. Ő élte meg itt az 1848 utáni átalakulást, a jobbágyság és a robot megszűnését. A templomföldeket most már bérbeadás útján értékesítette, először évenként, később 6 évre. 1850-ben hozzájárult, hogy Meggyest, az eddigi filiát leválasszák az anyaegyháztól és önálló plébániává tegyék. Mivel ettől kezdve nem volt káplánja, az uradalom megvonta a plébániától az eddigi 300 db rőzsét, amibe Kondvicska nem tudott belenyugodni. Ismételt kérésére Karner püspök megadta ugyan neki, de csak személyére és így is minden évben újra kellett kérnie. Kondvicska 1858-ban, 69 éves korában halt meg és Rach Ferenc soproni apátplébános temette el a templom fala mellé, ahol utóbb egyszerű márványtáblával jelölték meg sírját.
A Moson megyei származású Tuvora Antal meggyesi plébános (1858-1873) lett Kondvicska utóda. Őbenne tevékeny lelkipásztort és jó gazdát nyert az egyházközség. Először rendbehozott egy elhanyagolt szőllőt. Azután a plébánia melléképületét hozatta rendbe és a patak melletti kertet kőkerítéssel foglalta be. 12 év múlva a felmerült szükségletek szerint új, nagyobb gazdasági épületet emeltetett a plébánia udvar patak felőli oldalán és kutat furattatott az udvarban. Evégből 2250 ft kölcsönt vett fel a győri káptalantól 15 évi törlesztésre. Az évi 150 ft részletből 50-et a plébánosnak kellett törleszteni, 100 ft-ot pedig püspöki engedéllyel a templompénztár adott. Az utóbbi erre csak azért volt képes, mert 1866-ban Tuvora elcserélte a templom szántóit rétekre és így a templom jövedelmét jelentékenyen fokozta. Éppen a nagyobb jövedelem tette lehetővé, hogy a 100 év óta nem javított templomot restaurálja. Ő a restaurálásnak csak egy részét tudta elvégeztetni; a templom külsejét és a tornyot hozatta rendbe. A belső restaurálást régen tervbe vette ugyan, de már nem tudta elvégeztetni, mert Zalka püspök 1873-ban soproni kanonokká nevezte ki.
A templom belsejét utóda, Herz József (1873-1878) újíttatta meg és 1878-ra készült el vele. A közben esperessé is kinevezett plébánost 1878-ban a soproni káptalanban megüresedett helyre kanonoknak hívta be a püspök. Ott élt 1890-ben bekövetkezett haláláig. Életében is, végrendeletében is magas alapítványokkal tette emlékezetessé nevét.
Helyébe Rákosra a püspök saját titkárát, Kurcsy Jánost (1878-1918) küldötte plébánosnak, aki teljes 40 évig vezette híveit. Ragyogó díszben vette át elődétől a templomot, amelyen neki csak alkalmilag kellett kisebb javításokat végeztetni, de mindjárt kezdetben egy második sekrestyét is építtetett a meglévő mellé. A templomszereket egymás után újakkal cserélte fel, új kelyhet vett Bécsben, és különösen miseruhákat, templomi fehérneműt szerzett elegendő mennyiségben. Felfelé, különösen a vármegye és az uradalom irányába bátran képviselte a plébániának és híveinek érdekeit. Viszont rámutatott hívei hibáira is, mindig úgy, hogy azok érezzék jószándékát. Működésével kiérdemelte hívei bizalmát és szeretetét. A világháború kezdetén már gyengült egészsége és káplánt kért. Vérző szívvel látta, mint viszik el temploma harangjait és az orgonasípokat. A bánat ölte meg 1918-ban, két hónappal a háború befejezése előtt. Holtteste szüleivel, nővérével együtt a rákosi temetőben nyugszik.
Az elárvult plébániára Fetser püspök Mentes Domonkos (1919-1939) győri hittanár és székesegyházi sekrestye-igazgatót küldötte ki. Válságos időkben került ide. 1919-ben alaptalan feljelentésre forradalmi bíróság elé került, de felmentették. Zárkózott (nagyothalló), magányszerető természete miatt lassan tudtak vele hívei megbarátkozni, de azután nagyon megbecsülték gerinces viselkedéséért és buzgóságáért. Különösen az ifjúságért tett sokat. Az új apácaiskola szinte kizárólag neki köszönhette létét. Ugyanő javíttatta ki 1929-ben a templom külsejét, előzőleg pedig véglegesen rendbehozatta az előbb csak felületesen megépített templomtéri iskolát. 1939-ben meggyengült egészséggel nyugalomba vonult és Neszmélyen, az Örökimádás apácái templomában vállalt lelkiigazgatói állást. Ott halt meg 1956-ban.
Rohrer István soproni városkáplán (1939-1946) lett utóda, aki híveinek lelki és anyagi gondjait egyaránt magáévá tette és annyira összenőtt velük, hogy amikor a világháború után hívei 80 %-át kitelepítették Németországba, ő is velük ment és ott gondjukat viselte. A honvágy hozta Württembergből egy burgenlandi lelkészségre, ahol 1956-ban motorszerencsétlenségnek esett áldozatul.
Rohrer és hívei kitelepítésével a rákosi plébánia teljesen megújult, ennek további története nem tartozik bele célkitűzésembe.
A rákosi plébániának egyes időszakokban kisegítő lelkipásztorai, káplánjai is voltak. Az első káplán, akit ismerünk, Hauser János volt, akit Matusevics Mátyás plébános kért öreg korában maga mellé, hogy Meggyest ellássa. Mikor Hauser plébános korában esperes is lett, ekkor sok dolga lévén a kerületben, ő is tartott káplánt és ettől kezdve állandósult ez az állás. Az összes káplán nevét nem ismerjük, akiket ki lehetett kutatni, azok neveit itt adjuk közre.

1713-ban Hauser János
1738-ban Feldkirchner Péter
1756-ban Seidl János
1762-ben Trummer József
1786-1788-ban Presits Ignác
1789-ben Hutter Pál
1790-ben Tóth Lipót
1791-ben Roth Ferenc
1795-ben Engelhard M.
1796-ban Presits Ignác
1797-ben Heilig János
1798-ban Benedikt Mihály
1799-1802 során Stangl Mihály
1802-ben Dohnál Mihály
1806-ban Mikuska Mihály
1806-ban (!) Lakner István
1807-ben Weber Jakab
1810-ben Prileszky Imre
1810-ben (!) Hammarschmid M.
1811-ben Tauber Ferenc
1812-ben Palocsay János
1813-1816 során Weisz József
1817-1827 során Kondvicska Márton
1827-ben Novák Antal
1827-ben (!) Bauer András
1829-ben Lehner Mihály
1831-ben Scherz Károly
1832-1839 között Siegl Márton
1839-ben Wennesz Pál
1842-1845 során Biró István, aki itt halt meg.
1845-ben Beke István
1847-ben Michl Jakab
1848-ban Cziráky Alajos
1850-ben Wittmann Ferenc
1858-ban pater Placid, adminisztrátor
1873-ban Bors Károly adminisztrátor
1915-ben Busch József
1919-ben Preisegger Lajos
1925-ben Hanifl Illés
1929-ben Orowits Ferenc
1932-ben Krainz Ernő
1933-ban Horváth Kis Ambrus
1934-ben Németh Kálmán
1934-ben (!) Schmall István
1938-ban adminisztrátor
1938-ban (!) Fennesz György
1939-ben Póka György
1940-ben May László
1941-ben Böck János
1944-ben pater Szili Vince
1945-ben Weinhandl József
1945-ben Geiszbühl Mátyás kisegítőként