V. A rákosi iskola története

Az iskolaügy a kiegyezés után

Amit a Bach-korszak nem tudott elérni, az iskola fejlesztését végre megindította a kiegyezés után az 1868-ban alkotott tanügyi törvény, amely a népiskolákban az általános tankötelezettséget rendelte el. Iskolai hatóságok, iskolaszék és megyei tanfelügyelőség felállításáról az 1876. évi XXVIII. tc. rendelkezett. De még a rákosi iskolaszék megalakulása előtt 1874-ben végre a templom mögötti téren – amelyet Zalka püspök e célra átengedett – egyenlőre egy tanteremmel megépült az új iskola. Tekintve, hogy a kántortanító válláról levették a jegyzői teendők nyomasztó terhét, most már két teljes értékű tanító foglalkozhatott a gyermekek oktatásával, nevelésével.
A kántortanító jövedelmét ekkor a szabadlakás, 280 ft készpénz, természetbeliekből 345 ft, a földekből 120 ft képezte. A segédtanítónak 120 ft fizetést adott a község, élelmezését, fűtését továbbra is a kántortanító szolgáltatta. Ez időben Preinrath Ferenc volt a segédtanító.
Az általános tankötelezettség elrendelése még korántsem volt elegendő a mulasztások megszüntetéséhez. Hilóczky Béla, majd Ballagi Károly tanfelügyelők igen erélyesen próbálták letörni a sok iskolai mulasztást, azonban a szülők ellenállásán minden igyekezett megtört. 1884-ben Hg. Esterházy Pál főispán köriratában olvassuk, hogy előző évben a megyében majdnem félmillió nap volt az iskolamulasztások száma. Erre fel Rákoson egymagában 52.711 re szaporodott a rákövetkező évben a mulasztott napok száma.
1886-ban meghalt Reisinger kántortanító és helyébe az iskolaszék a bánfalvi származású Rosner Henriket választotta meg. A következő évben Preinrath segédtanítót Schummel Rezső, Schummel János rákosi orvos fia váltotta fel e tisztben.
1887-ben a község megépítette az új iskola második termét és ettől kezdve két segédtanító működött az iskolában. Az új segédtanító fizetését miután a püspök – akit erre megkértek – nem vállalta, a Hohenegger-féle alapítványból fizette a község. Ugyancsak ebből az alapból fizettek évi 120 ft-ot Rosner kántortanítónak a segédtanító eltartására, majd 1891-től kezdve felemelték a tanítók fizetését 150 ft-ra. Az új tanterem berendezésére ugyancsak a Hohenegger alapítványból utaltak ki 696 ft-ot.
Az elégtelen tanítói fizetést 1893-ban a kormány a lakáson kívül évi 300 ft-ra emelte. Ez évtől kezdve öt évenként 50 ft korpótlékot állapították meg a tanítók számára. A kántortanítói fizetés megállapítására pedig egy megyei bizottság a különböző című jövedelmeket összeírta. Az a készpénzre átszámítva az egész jövedelmet 1576 ft-ra értékelte, amiből csak 178 ft volt a kántori díj, a többi pedig tanítói fizetésnek minősült. Ez évtől fogva tanítói nyugdíjalapot is létesítettek, amelyre az iskolásgyermekek után évenként csekély díjat szedtek a beiratások alkalmával. 1898-ban elsőként Schummel Rezső és Gárdonyi Pál segédtanítók kaptak korpótlékot, aminek fedezésére az iskolaszék első ízben kért államsegélyt. Ugyanebben az évben a tanítók kezdő fizetését 400 ft-ban állapította meg a minisztérium. Viszont ettől fogva a vezető tanító nem tartozott étkezést és fűtést adni a többi tanítónak. A Hohenegger alap most már két tanító részére fizetett 300-300 ft-ot, a többit államsegélyből fedezte az iskolaszék.
Ha így egyenlőre elintézést nyert a tanítók fizetési ügye, a község lakóinak állandó emelkedésével új probléma állott elő, mert 1898-ban már 382 iskolaköteles gyermek volt, tehát átlag 130 gyermek esett egy tanítóra. A közigazgatási bizottság Szabó Károly tanfelügyelő kérésére kötelezte Rákost, hogy újabb két tantermet építsen és még két tanítót alkalmazzon. Az eladósodott községen akkor Kurcsy plébános úgy próbált segíteni, hogy a püspökséghez fordult, az vállalja el az új termek megépítését. Zalka püspök válaszában a maga személyére megajánlott 500 ft segélyt, de az uradalom megterheléséhez nem járult hozzá. ha nem bírják a terheket – írta – folyamodjanak államsegélyért. Erre Kurcsy plébános azt kérte a megyétől, hogy egyenlőre csak egy tantermet kelljen építeniük. A helyszíni vizsgálatra megjelent Szabó Károly tanfelügyelő megállapította, hogy az év nagyobb részében a gyermekek kiabálják egymást a nagy tantermekben és csak december-február hónapokban vannak nagyobb, de még így sem kielégítő számban.
1899-ben emeleti megoldással megépítették a 3. tantermet, amihez a berendezés költségeit ismét a Hohenegger alap szolgáltatta. 1900-ra elkészült az új terem és az iskolaszék első ízben választott Nieszner Hermin személyében női tanítót, aki Gárdonyi Pál mellett állandósult a helyi tanítók között. A harmadik tanerő 2-3 évenként váltakozott, amíg csak Bucher Józsefet nem választották meg, aki haláláig a községben tanított.
1902-ben Rosner kántortanító kérelme okozott nagyobb zavart. A kántornak a harangozásért joga volt szüretkor mustot gyűjteni. Ez a gyűjtés rendszerint évi 20-30 akót eredményezett és tekintélyesen emelte a kántori jövedelmet. A filoxera azonban a század elején Rákoson is kipusztította a szőllőket és ezzel a jövedelem is megcsappant. Rosner tehát az elmaradt jövedelem pénzben történő megváltását kérte. Az egyházközség 600 K-t szavazott meg neki ezen a címen, de a község a behajtást nem akarta végrehajtani, lévén a kántornak úgyis annyi jövedelme, hogy a tisztviselők is megirigylik. A 23 házra kivetett járulékból mindössze 44 K folyt be önként. Az ügy rendezése 1905-ig elhúzódott, amikor is Rosner nyugdíjba ment. Utódául Schummel Rezsőt választották, akinek díjlevelébe már nem vették be a mustjárandóságot, hanem az iskolaszék a sekrestyési teendők elvégzése címén külön 150 K-t fizetett még neki.
Minthogy a tanköteles gyermekek száma 1906-ban már 55 főre szökött fe, az új iskolaépülethez egy negyedik tantermet kellett építeni és ezzel a templom mögötti iskola teljessé vált. Az ötödik tanítói állásra Finda Margitot választották, majd amikor 1910-ben férjhez ment és lemondott, helyébe Szentgyörgyi Anna került, akit 1920-ban erkölcsi lecsúszása miatt elbocsátottak.
A tanítók fizetése időről-időre újabb emelést nyert. A magasabb fizetéseket a község nem bírta, azért a 600 K-s helyi járulékon felül a fizetés többi részére államsegélyt vettek igénybe. Az egyik tanítónak, Bucher Józsefnek helyi járulékát továbbra is a Hohenegger alapítványból folyósították.
Említést érdemel, hogy az I. világháború idején, amikor az asszonyok végezték a férfimunkát is, az egyházközség óvodát létesített Mollay Matild óvónő vezetése alatt. A tanítók közül Rákosról senki sem voult be katonának.