V. A rákosi iskola története

A Hohenegger alapítvány

A fentiekben többször történt említés a Hohenegger alapítványról. Ezt az alapítványt Hohenegger Lőrinc volt rákosi plébános tette.
Hohenegger Lőrinc 1814-1825 között működött a rákosi plébánián. Akkor őt győri kanonoknak nevezték ki, és a káptalan tagja volt 1842-ben bekövetkezett haláláig. Végrendeletében kifejezte azon óhaját, hogy a rákosi volt hívei közt akar pihenni, a templom mellé akar temetkezni, ahol több előde is nyugodott. A rákosi templomra misealapítványt is tett. Kisebb hagyatékok mellett általános örökösévé Katalin nevű, őt gondozó nővérét tette meg. Nővére, bátyja halála után Sopronban telepedett meg és szerényen élt a ráhagyott vagyon kamataiból. Több mint 30 évvel túlélte bátyját. 1870-ben tett végrendeletet, amelyet 1875. február 12-én bekövetkezett halála után bontottak fel. Ebből tűnt ki, hogy a néhány kisebb jótékony hagyományon kívül a néhai bátyjával történt megállapodás szerint egész vagyonát Rákosra hagyta, hogy azt Hohenegger Lőrinc-féle alapítványként a rákosi plébános kezelje a község bírájának és két községi tanácstagnak az ellenőrzése mellett és ők az alapítvány évi kamatait a rákosi iskola jó tehetségű és szegény sorsú tanulóinak felsegélyezésére használják fel. Az alapító okmány szerint évenként 2-2 jó tehetségű gyermek a középiskolai tanulásra kapjon 100-100 ft-ot, 2-2 iparostanoncnak jelentkező ifjú pedig évi 50-50 ft-ot. Az utóbbiak e segélyt még a felszabadulásuk utáni évben is élvezhessék. Ha a kamatokból marad még felesleg, azon a szegény, esetleg árva iskolás gyermekek ruhát, cipőt és iskolakönyveket kapjanak, hogy az iskolát látogathassák. A végrendelet végrehajtójául Schiebinger Emil bencés tanárt, a rákosi Schiebinger molnár fiát nevezte meg. A végrendeletet tanúként Voidt József soproni kanonok, Póda Endre és Kreskay Antal karkáplánok, továbbá Bommler József bádogos, a későbbi soproni nagy mecénás írták alá.
Az alapítványt a magas minisztérium elfogadta és Sopron vármegye alispánja értesítette erről Herz József rákosi plébánost. Ő az egész alapítványi tőkét, 9663 ft-ot kölcsönadta Rákos községnek, amely kötelezte magát évi 6 %-os kamat megfizetésére.
A község legrégibb számadásaiból nem lehet megálapítani, vajon gyümölcsözőleg fektették-e be ezt az akkor tekintélyes összeget, vagy csak a folyó kiadásokra használták fel. A valószínűség az utóbbi mellett szól, mert az 1875. évi csonka esztendőre fizetett ugyan a község 147 ft kamatot, de már a következő évben az egész kamat összeggel, 597 ft-tal adós maradt. 1877-ben csupán 120 ft-ot folyósított, s akét év hátralékát csak 1881-ben fizette meg. A következő két évre semmit sem fizetett, hanem a kamatokat a tőkéhez csatolta, úgy, hogy 1883 elején a tőke már több mint 12.000 ft-ra rúgott.
Az alapítvány előírásának teljesítése ilyen formán már kezdetben nehézségekbe ütközött. Az alapítvány kezelősége ugyan már 1876-ban megadta az ösztöndíjat Reisinger Jánosnak, a kántortanító fiának, aki a győri gimnáziumba iratkozott be. Az úgyszintén megadta Schummel János körorvos Rezső nevű fiának, aki szintén a győri gimnáziumban tanult. De a 100 ft-os ösztöndíjat, ami akkor nemcsak tandíjra és könyvekre, de lakásra és ellátásra is elegendő volt, csak részlegesen tudták folyósítani. Többször adósak maradtak és csak akkor fizették ki utólag, amikor a község a kamatfizetést teljesítette. Hasonlóképpen kiadták az iparostanoncok ösztöndíjait is, de a kezelőség 1879-től 1881-ig még számadást sem tudott készíteni, mert egyszerűen nem volt jövedelem.
Az áldatlan állapot miatt Kurcsy János plébános mint az alapítvány kezelője már 1878-ban panasszal fordult a szolgabírósághoz és jelentette, hogy a község a minisztérium felügyelete alatt álló alapítvány működését lehetetlenné teszi a kamatok visszatartásával. Minthogy a szolgabírói hivatal nem válaszolt, a következő évben újra feljelentést tett az alispáni hivatalhoz, amely sokáig azért nem válaszolt, mert a község pénzkezelésére elrendelt vizsgálat csak nehezen tudott tiszta képet alkotni. Kiderült, hogy a községnek 1878-ban több mint 35.000 ft adóssága volt. Éveken keresztül azon a címen, hogy adómentes, a legnagyobb birtokos, a püspöki uradalom nem fizetett adót. A község népe is rossz adófizető volt. Ez évben 5000 ft adóhátralék mutatkozott. Ezért a szolgabírói hivatal Schinagl bírót tette felelőssé és nevezetesen az alapítvány hátralékát az ő birtokára akarta betábláztatni. Schinagl azonban egymás után annyi adósságot iratott a birtokára, hogy az esedékes 1600 ft-ot elveszettnek lehetett tekinteni.
Kurcsy plébános magánúton természetesen értesült a vizsgálat eredményéről, és hogy a kamatokat megmentse, azt ajánlotta, hogy a község az eddigi adóssághoz vegyen fel még hosszú lejáratú kölcsönt a soproni takarékból. Megfogadták-e a tanácsot, vagy nem, nem tudjuk. De tény az, hogy 1881-ben a község egyszerre megfizette az 1877. és 1878. évek hátralékát, 1100 ft-ot és így az ösztöndíjakat utólag ki tudta az alapítvány fizetni.
A minisztérium a felügyelet gyakorlását a Sopron megyei alispáni hivatalra bízta, amelyhez az alapítvány kezelője évenként tartozott a számadást és a mellékleteket beterjeszteni. A plébánia irattárában hiányosan találhatók meg a számadások, mert többet az alispáni hivatal az ismételt sürgetésre sem küldött vissza.
A meglévő adatokból a következő kép tárul elénk:
1885-ben az adóhivatal kimutatta, hogy az alapítvány évek óta 426 ft adóhátralékban van és az összeget végre akarta hajtatni. Kurcsy plébános fellebbezésében rámutatott arra, hogy az alapítvány jótékony jellege miatt adómentességet élvez.
1886-ban sürgőssé vált a rákosi iskolánál a második segédtanítói állás megszervezése. A község szorult helyzetében azt kérte, hogy az egyik segédtanító fizetését, azaz 120 ft-ot, valamint Rosner kántortanítónak a második tanító ellátásáért újabb 120 ft-ot a Hohenegger alap folyósítsa. Minthogy a kéréshez a püspök is hozzájárult, ezentúl az évi kamatokat ez az összeg is terhelte. Előbb Práger Kálmán, majd Holczer Ferenc tanítóknak fizette az alap ezt az összeget, amelyet a község kérésére 1891-től kezdve évi 150 ft-ra emeltek fel.
A kultuszminisztérium 1898-ban új alapítólevelet állapított meg, amely nem tér el az eredetitől, csupán végrehajtási utasítást csatoltak hozzá.
Közben a Korona értékre történő áttérés által a község tartozása 19.327 K-ra emelkedett. Ehhez járult hozzá 3400 K földtehermentesítési kötvény, 500 K magánkölcsön, 948 K takarékbetét és 1139 K maradvány. Mivel a község 1796 K kamattal hátralékban volt, az egész alap 1901-ben 27.111 K-t tett ki.
1901-től már fennmaradtak a számadási másodpéldányok, azért nagyjából meg lehet állapítani a segélyezések mérvét és összeállítható a segélyezettek névsora.
Mindössze 6 középiskolásról tudunk, akik a 100 ft, illetve a 200 K ösztöndíjat élvezték. Ők a következők, Reisinger János és Schummel Rezső 1876-tól fogva, 1885-től kezdve Wurdits Antal és Reisinger István, 1891-től kezdődően pedig Speier Pál, illetve 1921-ben Seidl Ferenc.
Az iparostanoncok közül, akik az 50 ft, illetve 100 K segélyt kapták az alábbiak nevei ismeretesek:
1878-ban Háring István cipész és Ivanschitz János kovács
1885-ben Hosiner Mátyás és Scheidl József cipészek
1887-ben Lang Pál és Petz János cipészek
1889-től Ziegelhofer Mátyás bádogos
1890-től Sumalovits Mihály cipész
1901-től Gruber György cipész és Putz József kőműves
1904-től Palkovits György cipész és Hopfer György kovács
1905-től Goisser János cipész és Täubl György pék
1908-ban Filipits József cipész
1917-ben Sumalovits Mátyás bádogos és Kutrovacz Mátyás cipész
1918-ban Kirchknopf Pál és Leitner Ferenc cipészek
1920-ban Kirchknopf Pál és Goisser Pál cipészek
1921-ben Binder János kőműves és Goisser Pál cipész

Nem ugyan az alapítvány kívánsága szerint, mégis az iskoláztatás javára történt egy-egy tanító fizetésének kiutalása az alapból. Ez előbb 240, utóbb 300 ft-ot tett ki. Az 1900-as évektől kezdve évi 600 K helyi járulákot adott az alap Bucher József fizetéséhez.
További iskolai segélyt folyósított az alap a harmadik tanterem építése alkalmával 1887-ben, amikor is 696 ft-ot adott a tanterem berendezésére. Később, a negyedik tanterem berendezésekor is igénybe vették az alapot.
Az alapító levél előírása szerint a kamat maradékot iskolakönyvekre és írószerekre, cipőre és ruhára kellett fordítani. Ennek is megfelelt a kezelőség, mert az 1880-as évektől kezdve találkozunk ilyen kiadásokkal. Amíg a forint volt forgalomban, évi 79-186 ft-ig terjedt az ílynemű kiadás. Az 1900-as évektől kezdődően 800 K-ra is felment az iskolakönyvekre és csizmákra történő kiadás. Volt esztendő, amikor 60-70 pár csizmát is kiosztottak, csakhogy a gyermekeknek ne legyen okuk az iskolából távolmaradni. Az alapítvány ezeken kívül egyes esetekben a szegény gyermekeknek ruhát vett, néhány árva gyermeknek eltartására pedig pénzt utalt ki az alap, valamint 2-3 szegény gyermek majdnem állandóan a plébános asztalánál étkezett az alap terhére.
Az I. világháború után, a pénzromlás idején a község sietett visszafizetni a 19.000 K kölcsönt. 1923-ra a 26.971 K-t kitevő Hohenegger alap a devalváció következtében értékét veszítette.
Ilyen szomorú vége lett a nagylelkű alapítványnak, amely nagymértékben hozzájárulhatott volna a község művelődéséhez, ha az áldatlan viszonyok ezt meg nem akadályozzák. Szerencsétlen gondolat volt Hercz József plébános részéről, hogy a magasabb kamat kedvéért az örökös pénzzavarral küszködő községnek kínálta fel a tőkét. A község kamatmegtagadása elsősorban a tehetséges tanulók magasabb iskoláztatását nehezítette meg. Viszont az is igaz, hogy ritka volt az olyan szülő, aki jó előmenetelű gyermeke részére igénybe vette volna e segítséget. Ennek két magyarázata van. Az egyik a földhöz való görcsös ragaszkodás, amely a saját kebeléből kiemelkedő értelmiségi pályát ingyenélésnek tekintette. A másik az a körülmény, hogy az iskola német tannyelve miatt a gyermekeknek gyenge volt a magyar tudása. Ha valamelyiket beiratták is középiskolába, onnán már sokszor a kezdet kezdetén eltanácsolták. Az iparosok és akik a gyermekeiket ilyen pályára szánták szívesen használták fel az alapítványt a tanoncok segélyezésére, és ahány számadás a plébánia levéltárban fennmaradt, mindegyikben megtaláljuk az ösztöndíjak folyósítását. A tanulók segélyezésére az alapítvány könyvekkel, lábbelivel sok könnyebbséget szerzett az iskolalátogatás terén. Az iskolafejlesztés is hasznát látta az alapítványnak. De legnagyobb hasznát a község látta, amely a kamatok késedelmes fizetése mellett a maga javára fordította az alapítványt és annak összegét 1922-ben akkor fizette vissza, amikor a majdnem minden hónapban fele értékére csökkenő Korona vásárló erejét úgyszólván teljesen elvesztette és így ezzel az alapítvány működését lehetetlenné tette.
Mindez azonban semmit sem von le Hohenegger, a néhai plébános érdemeiből, aki így egyik legnagyobb jótevőjévé vált a községnek és megérdemli, hogy nevét és emlékét hálásan fenntartsa, illetve sírját kegyelettel őrizze a község népe.